3p

A helyes méretű karikagyűrű kiválasztása sosem egyszerű. Kiváltképp akkor van nehéz dolgunk, ha a gyűrű, amibe beleszerettünk, csak az interneten rendelhető. Ehhez nyújtunk egy kis segítséget, hiszen korántsem mindegy, hogy jó-e a választott gyűrű mérete.

Milyen ne legyen?

Nagyon fontos, hogy semmiképp ne csússzon le, azaz ne legyen túlságosan nagy. Persze túl kicsi se legyen, mert elég kellemetlen az oltárnál azzal szembesülni, hogy túl szűk a méret. Ezt úgy tudjuk kivitelezni, hogy a megfelelő időben mérjük meg az ujjakat.

Igen ám, de mikor érdemes belefogni a mérésbe? Semmiképp sem reggel, de akkor sem jó, ha melegünk van és izzad a kezünk, vagy épp fázunk. A meleg hatására az erek kitágulnak, a szövetek is vastagabbá válnak, így nagyobb méretet mérhetünk, mint a normál. Hidegben pont a másik véglet várható, azaz az ujjak jelentősen vékonyabbnak tűnnek. Ezekben az esetekben akár fél mérettel is nagyobb vagy kisebb lehet az eredmény, mint az, ami tökéletesen illeszkedik az ujjunkra. 

Hogyan mérjünk?

Az ideális időszak a kora este és a tavaszi-őszi hónapok. Az is jó döntés, hogy ha lemérjük az ujjunk vastagságát és az ujjpercünket is, és a nagyobb értéket vesszük alapul. Ez azért is fontos, mert hiába jó a méret, ha nem megy át az utolsó ujjpercen. 

A mérés maga roppant egyszerű, még akkor is, ha nem rendelkezünk egy kifejezetten erre az eshetőségre készült gyűrűméretezővel. Ez egy speciális eszköz, ami pillanatok alatt segít meghatározni a pontos méretet. Elég, ha fogunk egy 5-6 centis papírcsíkot, és azt az ujjunk köré tekerjük a megfelelő helyen. Fontos, hogy ne legyen se túl szoros, se pedig túl laza, pont kényelmesen illeszkedjen. A találkozási pontot jelöljük meg, majd mérjük le a papír hosszát. Ez az eredmény lesz a gyűrű belső hossza, ami alapján meg tudják határozni a méretet. 

A másik mérési lehetőség, hogy egy meglévő, gyűrűsujjon hordott karikának az átmérőjét mérjük le. Ehhez nem kell semmilyen bonyolult eszköz, csak egy vonalzó, amin milliméteres pontossággal le tudjuk mérni az átmérőt. Ennek segítségével egy táblázatot a kezünkbe véve már tudhatjuk is, hogy milyen méretű karikagyűrű kell.

A táblázatok általában amerikai és európai méretet egyaránt tartalmaznak, így akkor is tudni fogjuk a megfelelő méretet, ha külföldi oldalról rendelünk, de akkor is, ha hazairól.

Amennyiben még nem nézelődtünk eleget az ékszerek között, akkor mindenképp érdemes átböngészni a Karikagyűrűmost.hu kínálatát. Ebben az áruházban kizárólag jó minőségű és elérhető áron lévő karikagyűrűk várják a párokat. Ez azt jelenti, hogy ezek az ékszerek nem terhelik meg annyira a költségvetést, ami egy esküvő szempontjából közel sem elhanyagolható tényező.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!