1p

Hét ember, köztük a zuglói polgármester ellen emeltek vádat korrupció miatt.

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen emeltek vádat.

Tiszta a lelkiismerete. Forrás: Horváth Csaba Facebook oldala
Tiszta a lelkiismerete. Forrás: Horváth Csaba Facebook oldala

A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tízmillió forintot meghaladó pénzbüntetésre, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

"A vádiratot sem a védőm, sem én nem kaptuk meg. A vád tényéről a mai hírekből értesültünk. Az üggyel kapcsolatban csak azt tudom ismételni, hogy sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el. Tiszta lelkiismerettel állok a bírósági eljárás elé, biztos vagyok abban, kiderül, hogy a vád egy alaptalan koholmány. Erről bárki személyesen is meggyőződhet, mivel a tárgyalás nyilvános lesz" - közölte Horváth Csaba a vádemeléssel kapcsolatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!