4p

Tavaly decemberben döntöttek a Hungaroringen épülő MINDS Park tervezőjéről, ezért érdekes, hogy a cég honlapjára már 2022-ben felkerültek a látványtervek.

A Humda Lab Nonprofit Kft. írta ki a Hungaroringen megvalósuló MINDS Park tervezésére a közbeszerzési pályázatát, és 2024 januárjában alá is írták a szerződést.

Ezek szerint az egyedülálló innovációs létesítmény terveit a budapesti SPP Architecture Kft. nyerte el, mégpedig 539 millió forint értékben. 

Az új létesítmény 16 319 négyzetméter összterületű lesz, melyben több épület is helyet kap – áll a Közbeszerzési Értesítőben.

  • J” (Jármű) épület: a járműipari kutatásokat és fejlesztéseket támogató tesztlaboroknak ad majd helyet a három, 9 méter belmagasságú laborban.
  • B” épület: infrastruktúrája közvetlen kapcsolatban áll a versenypályával, annak bokszutcáján keresztül biztosítva elérést. A kétszintes épület alsó szintjén található 8 darab, 3-4 méter belmagas boxok eleje a pálya felé, a paddock parkolójának irányába nyílik majd.
  • „E” (Ember) épület: a sportolók kiválasztási és felkészülési folyamatait támogató pszichológiai-biológiai labornak ad helyet az egészségügyi jellegű épület.
  • „A” (Tudósház) épület: más néven a „Talent house” – szálláshelyként is funkcionáló épületelem.
  • „I” (Innovációs) épület: a járműipari hightech cégek számára bérbeadható, irodaház jellegű épület, amely 10-15 cég befogadására alkalmas, 5-10 fős irodáival.
  • „C” (Konferencia központ) épület: a tudás-transzfer helyszínéül szolgáló oktatási és konferencia épület, melyben egy mintegy 200 fő befogadására alkalmas nagyelőadóterem, 50 főre méretezett kiselőadó, illetve irodák és tárgyalók kapnak helyet.
  • „R” (Tudományos közösségi tér és étterem) épület: a 150 fős tér és önkiszolgáló étterem az egész közösségi létesítmény dolgozói, illetve potenciális vendégei részére.
  • Versenypálya: az 1,5 kilométer hosszúságúra tervezett versenypálya a FIA által jelenleg meghatározott és hatályos F1 Grade szerinti pályaívek, bukóterek, szervízutak és boksz utca együttese, északi szakaszán a Hungaroring versenypályához kapcsolódó szakasszal. A beszerzés tárgyának részletes leírása a műszaki leírás tartalmazza.

Az SPP Architecture Kft.-nek olyan referenciái vannak, mint a nyíregyházi televízióstúdió, diósgyőri és tiszai wellness hotelek, a nagykállói Ökopark és Látogatóközpont, vagy a budapesti Duna-parton álló Neuschloss Palota – Irodaház. A cég árbevétele hullámzó, 2021-ben például 175 millió forint volt, 2022-ben viszont ennek a közel harmada, 61 millió forint lett csak. 

Némi ellentmondás azonban, hogy a cég honlapján böngészve látható, hogy már 2022-ben felkerültek a MINDS Park látványtervei, pedig a Közbeszerzési Értesítő szerint 2023. december 19-én választották ki a négy pályázó közül a befutót, és 2024. január 18-án írták alá a szerződést.

A társaság egyébként a szerződéssel olyan cégeket előzött meg, mint a Bord Építész Stúdió, az MG Építész Kft. vagy a DVM Group.

Mi is lesz a MINDS Park?

A MINDS Park név a Motorsport Innovációs és Fejlesztési Tudományos Park angol nyelvű elnevezésére (Motorsport Innovation and Development Science Park) utal. Az együttműködő felek ezt a Hungaroring területe mellett, közvetlen pályakapcsolattal hoznák létre. Céljuk a hazai járműipari képzések és kutatások színvonalának emelése, valamint magas hozzáadott értékű fejlesztési tevékenységek hazánkba csábítása. A MINDS Park az innovációk és a kutatás-fejlesztések előmozdításához, valamint új mentori és felsőoktatási programok megteremtéséhez is hozzájárulhat az autó- és motorsport területén.

Mindeközben javában folyik már a munka a 2026-ra megújuló Hungaroring területén. A kivitelezést végző Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. versenyt fut az idővel, mivel a július közepi verseny idején nem lehet félkész épület a pálya területén. Ekkor ideiglenesen visszaadják – futamra alkalmas formában – a pályát, hogy a Magyar Nagydíjat zökkenőmentesen megtarthassák - írta a Magyar Építők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!