3p

A jelenlegi két és fél óráról másfél órára csökkentené a Szeged és Budapest közötti menetidőt a vasúton a Tisza Párt. Ehhez a Szeged és Kiskunfélegyháza közötti, gyenge láncszemként értékelt vonalat kellene felújítani, az ügy már évek óta húzódik.

Évekkel ezelőtt előkészítették, de többéves csúszás után a Magyar-kormány újíthatja fel a Kiskunfélegyháza-Szeged vasútvonalat – írja a Szegeder a Telexen.

Felidézik: Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár tavaly nyári posztjában azt írta, az engedélyezési és tenderterveket 2023 végére készítette el Mészáros Lőrinc vasúttervező vállalkozása 1,6 milliárd forintért. „A műszaki tartalom korábbról származó ismereteim szerint korrekt lett. A cél az volt, hogy a szegedi IC ritkábban állhasson meg és gyorsabb legyen, mellette pedig lehessen regionális vonatokat is indítani a vonalon, amire ma nincs pályakapacitás” – írta a tervekről Vitézy. A szegedi önkormányzat közgyűlése 2025 végén el is fogadta, hogy nem kell környezeti hatásvizsgálatot készíteni a projekthez. 

A kormány Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár idején azt tervezte, hogy a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban, uniós pénzből valósítják meg a beruházást. A beruházás azonban parkolópályára került, mert a kormány a vasúti fejlesztési források jelentős részét a kínai hitelből finanszírozott Budapest–Belgrád-vonalra csoportosította át.

Vitézy szerint a Budapest-Belgrád vasút nyomvonala belföldi érdeket gyakorlatilag nem szolgál, csak nemzetközi teherszállításit. „Még a MÁV akkori vezérigazgatója is rengeteget lobbizott azért, hogy a szegedi vonalra fektessenek be a kínaiak, de mindhiába” – mondta.

Jövőre indulhat az építkezés

Lázár János építési és közlekedési miniszter 2023-ban pénzhiányra hivatkozva állította le a Szeged–Kiskunfélegyháza-projektet más fontos vasúti fejlesztésekkel együtt. Bár 2023-ban elhangzott Lázár részéről egy mintegy 3000 milliárd forintos vasútfejlesztési ígéret, ebből a szegedi projekthez hasonlóan nem lett konkrét előrelépés. Az egyvágányú szakaszon így kellemetlenné vált a forgalomszervezés, ami kapcsán Hegyi Zsolt MÁV-vezér is kifakadt nemrég. Nem csak itt volt kényelmetlen a helyzet: a röszkei vonal sem készült el teljesen a mai napig, nincs engedélyezett villamos vontatás.

2024 novemberében Lázár János már arról beszélt, hogy a szegedi autóipari fejlesztések miatt újjáépítik a Szeged–Kiskunfélegyháza- és a Kiskunfélegyháza–Cegléd-vasútvonalat, és elsőként az előbbi szakasz korszerűsítése kezdődhet el, mintegy 175 milliárd forintos nagyságrendben. A kormány később felvett 1 milliárd eurós hitelt az Európai Beruházási Banktól (EIB), de a kölcsönt a tavalyi év végéig nem hagyták jóvá. 

A kivitelezés az odaítélt hitel ellenére tovább csúszik. A közbeszerzést az építkezésre 2025 őszén kiírták, de a győztes vállalkozó megnevezése még nem történt meg. Az építkezés idei elkezdésére is van esély, ám Hegyi Zsolt MÁV-vezér elmondta, hogy ezt csak 2027-ben tervezik. A későbbi kezdést támasztotta alá egy, a Szegeder helyi viszonyokra rálátó vasúti forrása is.

A projekt közvetve szerepel a Tisza programjában. Stumpf Péter, a párt leendő szegedi országgyűlési képviselője a választás előtt azzal kampányolt, hogy másfél órára csökkentik a most két és fél órás menetidőt Szeged és a főváros között. Márpedig ez a 160 km/órás sebességre tervezett Szeged–Kiskunfélegyháza-projekt nélkül elképzelhetetlen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG