1p

Megerősítette korábban kiadott adatait a PM.

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2292,0 milliárd forint hiánnyal zárta az év első kilenc hónapját - erősítette meg a két héttel korábban kiadott gyorstájékoztatójában közölt adatokat pénteki részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

A kilenchavi hiány 21,7 milliárd forinttal alacsonyabb, mint a múlt év azonos időszakában volt, de 4,3 milliárddal, 0,2 százalékkal több a 2287,7 milliárd forintos idei egész évre kitűzött, módosított előirányzatnál.

A központi alrendszer bevételei szeptember végéig 1698,9 milliárd forinttal, 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, a kiadások 1720,6 milliárd forinttal, 9,3 százalékkal nőttek. A központi költségvetés 2066,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 253,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 28,6 milliárd forintos többletet könyveltek el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!