A Nyugati pályaudvar 10-es vágányára érkeznek a menekültek, néha különvonattal, máskor a szokásos IC-vel. Segély- és civil szervezetek várják őket, sokan magánszálláson éjszakáznak, és néhány nappal később folytatják az utat. Ők már nem magyarul beszélnek. A lépéseik fáradtságot türköznek, a tekintetük nem kevésbé. Beszéltünk velük, és az derült ki: ez még nem a gyász ideje, amit a veszteség felett éreznek, hanem a sokké: még meg kell emészteni, hogy mindez megtörténhetett velük. Egyik napról a másikra erős férfiak és otthon nélkül maradtak. A cél a túlélés.
Victoria, egyik interjúalanyunk Odesszából érkezett testvérével és édesanyjával, és Lengyelországba tart, David pedig Ternopilból, eredetileg pedig Nigériából. Ő lehet, hogy marad egy kicsit, még nem döntötte el. Nehéz tervezni egy háború mellett, amivel senki nem számolt.
