7p

Körülbelül 1000 milliárd forintot jelent Budapestnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel szombaton aláírt - a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló - megállapodás, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) létrehozása is - mondta Tarlós István főpolgármester a testület megalakulását követő budapesti sajtótájékoztatón. 

A főváros honlapján megjelent a 15 pontból álló megállapodás, ami szerint a következő pontokban született egyezség:

  1. Létrejön a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
  2. Budapest 2030 tízéves stratégiai városfejlesztési terv
  3. Budapest Párbeszéd folyamat - szakmai- és civil szervezetek bevonása a Budapest 2030 terv előkészítésébe.
  4. M3-as metróberuházás állami támogatása és befejezése. A kormány soron kívül biztosítja a 80 milliárd forint fedezetet, ami hiányzik a 3-as metró felújításához. Az összeg felhasználására csak 2020 felétől, döntően 2021-2022-ben lesz szükség. A jövőben metróalap létrehozásán dolgoznak, hogy ne legyenek hasonló fedezethiányos helyzetek.
  5. A főpolgármestert kötelező meghívni a kormányülések budapesti napirendjeihez.
  6. A miniszterelnök és a főpolgármester közti esetleges üzenetváltásra a jövőben állandó, hiteles és működő információs csatornákat biztosítanak.
  7. A főváros önállóságának garantálása.
  8. Budapesten továbbra is az FKF végzi a hulladék begyűjtését és szállítását.
  9. Együttműködés a fővárosi árvízvédelem érdekében.
  10. A fővárosi közszolgáltatás önállósága és a Fővárosi Csatornázási Művek kizárólagos fővárosi tulajdonba vétele.
  11. A vízcsőcserékre megítélt KEHOP forrás fővárosi felhasználása. Ha az Európai Unió nem támogatja a vízcsőcsereprogramot, akkor a Fővárosi Vízművek javára e célra számításba vett 27,8 milliárd forintot - a szaktárcával egyeztetve - más célra használhassa fel az önkormányzat.
  12. A Fővárosi Önkormányzat költségvetése bevételi szerkezetének és a forrásmegosztás szabályainak áttekintése.
  13. A fővárosi társasági portfólió egyszerűsítése. 2019. április 30-ig a főváros megszünteti a Közbeszerzési Kft-t. és 2019. december 31-ig egyszerűsíti, illetve adott esetben szintén megszünteti a BKK-t".
  14. Rendszeres egyeztetés. A miniszterelnök és a főpolgármester negyedévente rendszeresen, szükség esetén bármelyikük kezdeményezésére áttekintik a megállapodásban foglaltak időarányos teljesülését, illetve az időközben felmerült fővárost érintő ügyeket.
  15. Megállapodás végrehajtása.

A főpolgármester hangsúlyozta: innentől kezdve közös eredményként jelenek meg a budapesti fejlesztési projektek, és nem az lesz a lényeg, hogy mi állami és mi fővárosi eredmény. Sokkal biztosabbá válnak a projektek finanszírozásának feltételei - tette hozzá.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A főpolgármester közölte: szombaton elfogadták az FKT ügyrendjét és egy projektlistát is, amelynek végleges preferenciasorrendjét a későbbiekben határozzák meg.

Tarlós István elmondta, gyakorlatilag sikerült szinte napok alatt 108-110 milliárdot szerezni a városnak. A kormány soron kívül döntött arról, hogy további 80 milliárd forinttal támogatja a 3-as metró felújítását - közölte, hozzátéve, hogy a pénzt várhatóan 2020-2021-ben használják majd fel.

A kormány a megállapodásban foglaltak szerint kötelezettséget vállalt arra, hogy december 15-ig a 2016-os, 137,5 milliárd forintról szóló támogatási szerződést 80 milliárd forinttal növelve módosítja - közölte.

A főpolgármester a többletforrás szükségességének okai között sorolta fel azt, hogy az eredeti támogatási szerződést már 2,5 éve kötötték meg, akkori árbecslések alapján, és az építőiparban változtak az árak. Továbbá az Európai Unió elszámolható költségnek már csak 172 milliárdot fogadott el - mondta, hozzátéve, ezen kívül felmerülnek olyan el nem számolható költségek is, amelyek szükségességét nem vitatja az unió, de az említett kategóriába nem férnek be.

Közölte azt is, hogy olyan felújítási elemeket is megvalósítanak a 3-as metróvonal rekonstrukciója során, amely "kompletté teszi a rendszert", például felújítják a gyalogos-aluljárókat is.

Tarlós István kitért arra, hogy a felújított metrókocsik légkondicionálása műszakilag nem megoldható, ugyanis olyan méretűek, hogy a tetejükre nem helyezhetnek ilyen berendezéseket, mert nem férnének be az alagútba. Ugyanakkor valamilyen légkondicionálásról gondoskodik majd a BKV - tette hozzá. Megjegyezte az is, hogy a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítását előrébbvalónak tekintik, mint a 4-es metróét.

A kormányfővel aláírt megállapodás részleteit ismertetve elmondta, hogy Budapest tízéves fejlesztési tervét a kormány és a főváros közösen készíti el az önkormányzat korábbi - Budapest 2030 elnevezésű - koncepciójából kiindulva. A tervezetet illetően az FKT-ben vétójoga van.

A terv elkészítését egy párbeszédfolyamat előzi majd meg, ebbe bevonnak szakmai és civil szervezeteket, és a javaslataikat majd beépíteni a tervbe - közölte Tarlós István. Elmondta: ezentúl állandó résztvevője lesz a kormányüléseknek, amikor budapesti ügy szóba kerül, stabilabbá teszik a kommunikációs csatornát a kormányfő és a főpolgármester között, valamint a megállapodásban a kormány különböző módokon garantálja a főváros és a főpolgármester önállóságának megtartását és biztosítását. Továbbá minden cég a fővárosnál marad, és közvetlen marad a főpolgármester-választás is.

Közölte, a megállapodás alapján áttekintik majd Budapest árvízvédelmi létesítményeinek helyzetét és ezek felújítási lehetőségeit. A forrásokat a kormány a fővárossal együtt megkeresi. Felülvizsgálják még Budapest önállóan védekező város szerepét, ugyanis - mint rámutatott - több mint 80 folyókilométer folyószakaszról beszélünk a főváros esetében.

A szemétszállítással kapcsolatban azt mondta, a megállapodás tartalmazza azt, hogy a fővárosi hulladék begyűjtésére és elszállítására vonatkozó, számlázásra átadott követelést a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. az FKF általi korábbi beszedési hatékonyság arányában - a központosított beszedés keretei között - havi ütemezésben utalja át.  "Tehát a fővárosi szemétszállítás semmiféle elmaradásba nem fog kerülni" - jelentette ki.

A megállapodás egy másik pontja szerint a kormány támogatja a Fővárosi Csatornázási Művek kisebbségi részvényeinek kizárólagos fővárosi tulajdonba vételét. Ide értve menedzsmentjogokat is - mondta Tarlós István. Közölte, a kormány és főváros egyetért abban, hogy ha az EU nem támogatja a vízcsőcsereprogramot, akkor a Fővárosi Vízművek javára e célra számításba vett 27,8 milliárd forintot - a szaktárcával egyeztetve - más célra használhassa fel az önkormányzat. Felülvizsgálják továbbá a főváros költségvetésének bevételi szerkezetét és a forrásmegosztási szabályokat.

Tarlós István kitért arra is, hogy a főváros felülvizsgálja a kizárólagos tulajdonában lévő cégportfóliót, egyszerűsíti, ennek részeként pedig megszüntetik a közbeszerzési kft. és várhatóan a mai formájában a BKK-t.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára a tanács működéséről szólva elmondta, hogy a testületben egyhangúlag kell meghozni a döntéseket, a kormánynak és a főváros egy-egy szavazata van. Ha a két oldal nem ért egyet, akkor arról az ügyről sem a kormány, sem a Fővárosi Közgyűlés nem tárgyalhat.

Közölte, a tanács szombaton tárgyalt a HÉV-vonalak teljes felújításáról, a kormány rendelkezésre bocsátott mintegy 11 milliárdot az előkészítésre. Elmondta, hogy először a szentendrei vonal járműcseréje valósul majd meg.

A 3-as metróvonal rekonstrukciójáról a főpolgármester közölte azt is, hogy az északi szakaszon 2-3 hónapos csúszás várható, így márciusban adhatják majd át. A rekonstrukció a déli szakasz felújításával folytatódik majd.

A Lánchíd felújításáról elmondta, megegyezés született arról is, hogy a rekonstrukció során nemcsak az eredetileg tervezetteket, hanem a Széchenyi teret és az abba torkolló néhány utcát is felújítják majd a projekt során.

A kulturális tao-ra vonatkozó kérdésre Tarlós István azt mondta: folyik még a kormánnyal az egyeztetés az ügyben, és nem nyugszik bele abba, hogy a fővárosi színházak között elosztandó tao-pénzekhez ne legyen közük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!