2p

A kormány a munkaerőpiacon is készül a járvány második hullámára, ősszel kerülhet a kormány elé a szaktárca által készített javaslatcsomag, amely a foglalkoztatás további bővítését szolgálja - mondta el a Világgazdaságnak Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. 

A tervek között szerepel a távmunkában végezhető tevékenységek bővítése, a munkáltató és a munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése. A munkavégzés helye a munkavédelmi előírások betartásával szabadon választhatóvá válna. A módosítás lehetőséget adna arra, hogy a tételes elszámolás helyett a munkáltató kvázi átalányként a mindenkori minimálbér összegének 10 százalékáig járuljon hozzá a rezsiköltségekhez. A szükséges eszközök beszerzését is támogathatja a cég, akár kedvezményes adózási feltételek mellett - fejtette ki Bodó Sándor a lap pénteki számában.

Az államtitkár felidézte, hogy a Gazdaságvédelmi akcióterv egyik legfontosabb eszközeként munkahelymegőrző és munkahelyteremtő intézkedéseket vezettek be, amelyek mostanáig több mint egymillió munkavállalón segítettek.

Kiemelte: folyamatosan monitorozzák a munkaerőpiac változásait, és ahol szükséges, a kormány kész újra beavatkozni az eddigi intézkedéseken felül a gazdasági növekedés érdekében.

A legfrissebb adatok már azt mutatják, hogy a júniusi mélyponthoz képest mindenhol csökken a regisztrált álláskeresők száma. Országosan 25 ezerrel vannak kevesebben, mint bő másfél hónappal ezelőtt. Az új álláshelyek száma is folyamatosan emelkedik, a munkaerőpiac láthatóan kezd magára találni - mondta Bodó Sándor.

Hozzátette: bizakodásra ad okot a gazdaság újraindulása, ami újabb lökést ad a munkaerőpiacnak. Várakozásaik szerint a tendencia folytatódhat, azaz a júniusi mélypont után folyamatosan csökkenhet a munkanélküliek száma, a foglalkoztatás pedig fokozatosan a válság előtti szintre emelkedhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!