2p

Régen várt mérföldkőhöz értünk: egyetlen ember sem halt meg a koronavírus következtében az elmúlt 24 órában. 

Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 29 992 fő - jelentette az állami tájékoztató portál. A halálozások száma idén késő tavasszal kezdett fokozatosan csökkenni, amikor nagyobb lendületet vett az oltási kampány.

A beoltottak száma 5 493 609 fő, közülük 4 958 805 fő már a második oltását is megkapta. 32 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 160 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - közölte a koronavirus.gov.hu nevű állami portál.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 739 204 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 38 964 főre csökkent. 116 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 5 millió 452 ezren regisztráltak oltásra és 93 százalékuk már fel is vette azt. 

Az újraindítás következő fokozata 5,5 millió beoltottnál lép életbe, az erről szóló rendeletet a kormány már kihirdette. Mától Magyarországon is elérhető az unión belüli utazásokat könnyítő EU Covid-igazolás, amelyet legegyszerűbb digitálisan letölteni, vagy otthon kinyomtatni.

A portálon ezt írták: azoknak az állampolgároknak, akik az Európai Unión belül utazást terveznek, javasoljuk, hogy digitálisan töltsék le vagy az EESZT Lakossági portáljára belépve nyomtassák ki az uniós Covid-igazolást. Ez a legegyszerűbb módja az igazolás beszerzésének.  Az uniós Covid-igazolás az egész unióban egységes vizuális megjelenésű, kétnyelvű, digitális és papírformátumban is ingyenesen elérhető, QR-kóddal van ellátva. Az igazolás nem minősül útiokmánynak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!