3p

Andy Vajna örökösei helyett Garancsi István lett az öt budapesti kaszinó koncessziós jogát birtokló cég új tulajdonosa április végétől. Ehhez kormányzati engedély is kellhetett, nyilvános pályázat nem volt, pedig évi 10 milliárd forint profitról van szó.

Új tulajdonosa van nyilvános cégadatok szerint az öt budapesti kaszinó koncessziós jogát 2024. végéig birtokló LVC Diamond Kft-nek: korábban a tavaly januárban elhunyt Andy Vajna tulajdonában volt, mostanáig egy luxemburgi cégen keresztül ismeretlen vállalkozókhoz tartozott - köztük lehetett Vajna özvegye is - de április 30-tól a tulajdonost Garancsi Istvánnak hívják. Az LVC Diamond új birtokosa ugyanis a Las Vegas Casino Zrt.-én keresztül a Garinvest Zrt., amely a székesfehérvári MOL Fehérvár FC nevű focicsapatot is birtokló milliárdos üzletember egyik cége.

Az eset érdekessége, hogy az öt budapesti kaszinó a koronavírus-járvány miatt március vége óta zárva van. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor nyithatnak ki, de az biztos, hogy mire erre sor kerül, addigra már új lesz a tulajdonos és a vezérkar is.

Az LVC Diamondnak és a Las Vegas Casino Zrt.-nek is új a vezetősége, utóbbinak például Halkó Gabriella lett az ügyvezetője, aki a TV2 gazdasági igazgatója és a média régóta Habony Árpád barátjaként említi.

Hatalmas üzletről van szó, hiszen egészen elképesztő 28,3 milliárd forintos éves árbevételt és 9,6 milliárd forintos profitot termelt a 2019 januárban elhunyt Andy Vajna öt budapesti kaszinója 2018-ban. Osztalékként ennél jóval többet vettek ki az üzletember kaszinós cégeiből. A tulajdonoscseréhez természetesen kormányzati jóváhagyás kellett, amit a koronavírus-járvány elleni küzdelem közepette a jelek szerint meg is adtak Garancsi Istvánnak.

Andy Vajna halála után bizonytalan volt az öt budapesti kaszinó (Sofitel, Corvin, Atlantis, Tropicana, Átrium) sorsa, amelyek koncessziós jogát az üzletember vállalkozásai birtokolták. A szerencsejáték-törvény szerint Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter a megbízható szerencsejáték-szervezővel nyilvános pályázat kiírása nélkül is megkötheti a koncessziós szerződést. Vajna esetében nem is volt nyilvános pályázat és most Garancsi István esetében sem.

Megbízható szerencsejáték-szervező a törvény szerint az a szerencsejáték-szervező, valamint annak többségi tulajdonosa, amely átlátható szervezet, és valamennyi közteherre vonatkozó bevallási- és fizetési kötelezettségének eleget tett, és egyszer sem esett harminc napot meghaladó késedelembe, és legalább 10 éve folytat szerencsejáték szervező tevékenységet Magyarországon. A koncessziókat elnyerő cégeket a Belügyminisztérium és a Nemzeti Adó és Vámhivatal is átvilágította, és a vállalkozások tulajdonosai nyilatkozatot is tettek arról, hogy tulajdonosi struktúrájuk természetes személyekre vezethető vissza. Andy Vajna is bonyolult cégháló végén bukkant csak fel, mint magánszemély tulajdonos.

Vajna halálával több, mint egy évig nem volt egyértelmű, hogy ki ez a természetes személy. A Szerencsejáték Felügyelet honlapján mindennek nincs nyoma, hiszen a koncessziós szerződés az LVC Diamond nevű cég nevére szól, csak ennek a cégnek a tulajdonosa változott meg. Garancsi Istvánt eddig is megbízhatónak tartotta a kormány, hiszen a soproni kaszinóban eddig is volt érdekeltsége, így viszont májustól már ő Magyarország kaszinókirálya, hiszen 6 kaszinó is neki termeli a pénzt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!