2p

Feljavította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap a tavaszi világgazdasági prognózisában.

Az IMF honlapján kedden közzétett, Világgazdasági kilátások, 2021 április (World Economic Outlook, april 2021) című tanulmány szerint Magyarország hazai összterméke idén 4,3 százalékkal nőhet, jövőre még nagyobb mértékben, 5,9 százalékkal bővülhet.

Októberben közölt prognózisában a valutaalap még azzal számolt, hogy a magyar gazdaság teljesítménye idén szerényebben, 3,9 százalékkal nő. Tavaly 5 százalékkal esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye. 

Az IMF legfrissebb, az októberi adatokat aktualizáló áprilisi prognózisa szerint az éves átlagos infláció a tavalyi 3,3 százalék után idén 3,6 százalékra emelkedhet Magyarországon, jövőre viszont mérséklődik, 3,5 százalékra. A fogyasztói árak emelkedésének várható ütemét az idei évre 0,2 százalékponttal emelték meg az októberben becsült 3,4 százalékhoz képest.

A folyó fizetési mérlegben a korábban vártnál kisebb GDP-arányos hiányra számítanak a valutaalap elemzői. A friss előrejelzés szerint a folyó fizetési mérleg hiánya a tavalyi 0,2 százalék után idén a GDP 0,4 százaléka lehet, kisebb az októberben becsült 0,9 százalék hiánynál. A jövő évi hiányt 0,3 százalékra becsülte az IMF.

A munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,1 százalék után idén 3,8 százalék lehet, jóval kisebb az októberben 2021-re várt 4,7 százaléknál. Jövőre a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékra süllyedhet Magyarországon az IMF számításai szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!