2p

Nagyon megsürgetné az erőművi munkák indulását a magyar kormány.

Erejét megfeszítve dolgozik azon a kormány, hogy minél előbb elindulhassanak a kivitelezési munkák Pakson, az új erőművi blokknál. Erre utal, hogy  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására december után januárban megint Budapestre jön Alekszej Lohacsov, a beruházó Roszatom elnöke - erősítette meg a paksi tévének adott nyilatkozatában a politikus, beszédéből a 444.hu hozott kisebb részletet. 

„Azon vagyunk természetesen,” válaszolta Szijjártó Péter a paksi tévében arra a kérdésre, hogy tartható-e az atomerőmű bővítésének eredeti menetrendje. Igaz, 2014-ben Lázár János a paksi bővítés bejelentésekor a kormány nevében még azt ígérte meg, hogy 2023-ban az első blokk már áramot fog termelni. A jelenlegi kormányzati tervek már arról szólnak, hogy a két új blokk 2029-ben és 2030-ban lép majd üzembe - emlékeztetett a portál.

A lap idézte Szijjártót, aki szerint „az a megállapodásunk, hogy ennek a hónapnak a végére létrejön egy olyan ütemterv, ami a következő hónapok feladatait felvázolja. Szeretnénk, hogy márciusig minden engedélykérelem beadásra kerüljön,”
mondta. A külügyminiszter szerint ha az orosz fél ezt teljesíti, akkor megoldható, hogy még az első félévben "az előkészítési fázisból a létesítési fázisba lépjen át ez a beruházás, nagyon fontos lenne."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!