2p

Döntött az OPEC+.

Nem változtatja meg az OPEC+ 2026 első negyedévében a jelenlegi olajkitermelési szinteket, és további három hónappal meghosszabbítja a nyolc tagország által korábban bevezetett kitermelés-növelési szünetet – írja az OPEC közleménye, az OPEC+ vasárnapi online tanácskozásait követően.

A szervezet, amely a világ olajtermelésének mintegy felét adja, ezzel reagál a gyorsan romló piaci kilátásokra és a Brent hordónkénti árának jelentős esésére: a kőolajfajta pénteken 63 dollár körüli árfolyamon zárt, ami az év eleje óta 15 százalékos csökkenést jelent.

Az OPEC+ továbbra is mintegy 3,24 millió hordó/nap termeléscsökkentést alkalmaz, ami a globális kereslet körülbelül 3 százaléka. A vasárnapi tárgyalások nem változtattak ezen.

A tétel a legtöbb tag 2026 végéig érvényben lévő 2 millió hordó/napos olajtermelés-csökkentését, valamint a nyolc tag által októberben megkezdett 1,65 millió hordó/napos csökkentésből még fennmaradó 1,24 millió hordó/napos csökkentést foglalja magában.

Új döntés született a tagállamok maximális kitermelési kapacitásának független felméréséről. Az OPEC közleménye szerint jóváhagytak egy mechanizmust, amely 2027-től szolgál majd új alapként a kvóták meghatározásához. A kapacitás-ellenőrzést 2026 január és szeptember között végzik el független tanácsadó cégek. A 22 OPEC+-tagból 19 ország esetében egy kijelölt cég végzi az értékelést, míg a szankciók alatt álló Oroszország, Irán és Venezuela esetében vagy külön céget bíznak meg, vagy a 2026. augusztus-októberi tényleges termelési adatok háromhavi átlagát veszik alapul.

A kapacitáskérdés évek óta feszültség forrása a szövetségen belül: az Egyesült Arab Emírségek jelentősen növelte kapacitását és magasabb kvótát követel, míg több afrikai tagállam termelése csökkent, de ellenáll a kvóták további csökkentésének.

Jorge Leon, a Rystad Energy geopolitikai elemzési vezetője, korábbi OPEC-tisztviselő a Reutersnek nyilatkozva úgy fogalmazott:

„az üzenet egyértelmű: a stabilitás jelenleg fontosabb, mint a piaci részesedés visszaszerzése a romló piaci kilátások közepette.”

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!