<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
10p
A tartalomból: NER-nek való vidék – Viszlát, hungarocell kajásdoboz! – Mi lesz az eladósodottakkal a moratórium után? – Hatalmas pénzbumerángot dobott el a magyar űrprogram


			
		
mfor.hu

Ezeket Orbán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara online Gazdasági Évnyitóján jelentette be. A miniszterelnök aztán felvázolta a gazdaság újraindításának következő lépéseit is.

A járványhelyzet miatt az internetre költözött az idei MKIK-évnyitó, Orbán Viktor pedig több fontos dolgot is bejelentett az ott elmondott beszédében.

Új hitelkonstrukció érkezik a kkv-knak

A kormány tegnap döntött az új hitelkonstrukció bevezetéséről, 10 évre 10 millió forintig 0 százalékos hitelt adnak azoknak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, akik a gazdasági újraindítás lehetőségeivel egy kezdő összeg nélkül nem tudnának élni. Ezt a hitelt 3 évig tartó moratóriummal lehet majd igénybe venni

- mondta el Orbán. A miniszterelnök a Gazdasági Évnyitón ezen az új hitelforma bejelentését a gazdaság-újraindítási akcióterv ütemezésének áttekintésébe gyógyította bele. Mint elmondta, január elsejétől már nem a gazdaságvédelmi akcióterv időszakát éljük, mert most már van vakcina, azzal oltanak is, és a gazdasági újraindulásnak ez a feltétele, így év elejétől átléptünk ebbe az új korszakba.

Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) online Gazdasági Évnyitóján, 2021. február negyedikén. (Forrás: Duna World)Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) online Gazdasági Évnyitóján, 2021. február negyedikén. (Forrás: Duna World)

Megint konzultáció

A következő fontos lépésként azt is bejelentette, hogy

úgy tervezik, február közepén ismét nemzeti konzultációt indítanak, ezúttal nem a járványügyi védekezésről, hanem az ország újranyitásáról.

Orbán szerint most nincs idő a hagyományos, levelezős formájú konzultációra, ezért ezúttal online tartják meg. A kérdés, amit meg kell válaszolni, arról szól majd, hogy az újranyitás egy lépésben, teljesen vagy több lépésben, fokozatosan történjen-e meg. Még egyszer kihangsúlyozta, hogy erre azért lesz lehetőség, mert megindult a vakcinázás. A különböző vakcinákról pedig azt mondta, abból ők nem csinálnak politikai kérdést, hogy a szérum honnan származik, Kínából, Oroszországból vagy a Nyugatról.

"Nekünk mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, csak fogja meg az egeret"

- egyértelműsítette tovább a helyzetet.

Orbán ismét kihangsúlyozta, hogy az újranyitásról április elsejével vagy húsvéttal születhet meg a döntés.

A gazdaság-újraindítás eddig

A miniszterelnök a jelenlegi gazdaság-talpraállítási szakasz eddigi vívmányaira visszatekintve (még egyszer: Orbán mostani felosztásában ez még csak január elsejétől tart) kiemelte, hogy visszaállították 5 százalékosra a lakásáfát, és hogy bevezették a 3 millió forintos lakásfelújítási hitelt. Ezektől az intézkedésektől várja azt, hogy az újlakás-építésekben idén elérjük a 20 ezret, de a cél az, hogy ez néhány éven belül 40 ezerre kússzon fel.

Orbán aztán ráfordult az állampolgárok megsegítésének témájára, elsőként felidézte, hogy a nehézségek ellenére megkezdődött a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes visszaépítése, majd a néhány héttel ezelőtti nagy bejelentésére emlékeztetett, miszerint a jövő évtől személyi jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alatti magyarok.

Elmondta, a kormány a következőképp tekint az életszakaszokra: 14 éves korig tart a gyerekkor, 14-18 évig a fiatalkor, 18-25 évig a fiatal felnőttkor. Orbán azt mondta, el szeretnék érni, hogy a gyeddel indulva és az szja-mentességgel zárulva olyan életszakaszt biztosíthassanak a magyaroknak, mely eredményeképp azok iskolázottak, tanultak, jól neveltek lesznek, akik értik a jövőjüket, akarnak élni a lehetőségeikkel, és 25 évesen már saját lábra tudnak állni.

A kormány célja, hogy a fiatal felnőttek egyből a családos felnőttek közé lépjenek át, mert "aki nem tudja eltartani a családját, abból nem lesz igazi felnőtt."

Nem 1500, hanem 2000 milliárd

A jelenlegi talpraállítós szakasz április elsejéig tart, utána jön a gazdaságélénkítés második üteme, magyarázta Orbán, aki ez alapján biztosra veszi, de legalábbis nagyon arra számít, hogy tavasz közepére elérjük a megfelelő átoltottságot. Ennek a második szakasznak a középpontjában a felsőoktatás áll majd.

Arról már korábban, a Kossuth rádió műsorában beszélt, hogy a következő években 1500 milliárd forintot öntenek a magyar felsőoktatásra, most azt mondta, reményei szerint ez inkább egy 2000 milliárd forintos program lesz.

Mint korábban, úgy most is hangsúlyozta, hogy a széles körű oktatásfejlesztéshez az kell, hogy az egyetemek anyagilag az eddiginél hatékonyabban tudjanak működni, ez pedig a - nagy port kavaró (a szerk.) - modellváltással érhető el. 

Április elsejéig az átalakulni vágyó egyetemek át tudnak alakulni

- húzta meg az időbeli határvonalat a miniszterelnök.

A harmadik ütem

Július elsejétől Orbán már a gazdaság-újraindítási program harmadik ütemét vizionálja. Ez lesz "a nagy fejlesztések időszaka." Konkrétabban itt is a korábbi, rádióinterjús okfejtését bontotta ki, miszerint ekkor kezdődik meg a hazai zöldenergia, körforgásos gazdaság és teljes gazdasági digitalizációra törekvés ideje.

"Magyarország egyszerre lesz ellenlábasa és a legerősebb szövetségese az Európai Uniónak"

- visszhangozta újfent saját magát múlt péntekről Orbán, gondolva itt arra, hogy migrációs-, család- és genderpolitikában továbbra is az unió ellenében dolgozik majd az ország, ellenben a gazdaság zöldítésében és a többi, fent említett területen nagyon szorosan együtt fogunk működni az államszövetséggel. Azt is megígérte, hogy az utóbbiakra érkező forrásokat szorosan ezekre a fejlesztésekre fogjuk felhasználni.

A harmadik szakaszra marad a következő 8-10 évre kidolgozott agrár- és vidékfejlesztési stratégia bemutatása is, mondta el. Itt Orbán vélhetőleg a lapunk által elsőként megírt, Lázár János irányította programra gondolt.

Jövőnk a világgazdaságban

A miniszterelnök aztán arról beszélt, hogy a pandémia levonultával új korszak kezdődik a világgazdaságban is. A bezárt gyárak új telephelyeket keresnek majd, magyarázta, és ott fognak új üzemeket nyitni, ahol ez a leginkább versenyképesen működtethető lesz. Mint mondta, ebbe a versenybe Magyarországnak be kell neveznie, versenyt kell futnunk a külföldi beruházások Magyarországra hozataláért. Mindezt úgy, hogy a beruházásösztönző programunk már most is robusztus. Felidézte, hogy a legtöbb beruházás 2019-ben Dél-Koreából érkezett az országba, tavaly pedig Kínából, jelezve ezzel azt is, hogy a keleti országokkal is gyümölcsöző a kapcsolatunk.

Orbán azt is aláhúzta, hogy bár az autóipar tényleg meghatározó része a magyar gazdaságnak, de a jövőben el kell mozdulnunk a hagyományos autóipartól, és próbálnunk kell megőrizni a pozíciónkat a benzines és dízeles járművek gyártása mellett az elektreomosautó-gyártás folyamatában is. Szerinte ez eddig rendben sikerült.

A Gazdasági Évnyitón a miniszterelnök előtt Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt, idekívánkozik az, amit ő mondott az autógyártásról. Varga azt fejtegette, hogy folytatni kell a versenyképesség-javító intézkedéseket, mert Magyarország gazdaságilag vonzó ugyan, de szükséges, hogy az értékláncunk szélesedjen. Az autóiparban ez azt jelenti, hogy a jövőben nem csak összeszerelnünk kéne, hanem kutatnunk, fejlesztenünk és terjesztenünk is. Magyar termékekkel kellene lefednünk az autógyártás teljes láncát. Varga példaként azokat a dél-koreai cégeket hozta fel, melyek a hatvanas években még kicsi, hazai vállalkozásoknak számítottak, ma meg már globálisan ismert, hatalmas játékosok: a Samsung, az LG és társaik. Tehát ezt a szintet kellene megcéloznia a magyar cégeknek is.

Varga szerint egyébként az országnak jó a potenciálja az automatizáció, robotizáció területén - melyet a vírus nálunk kicsit lefékezett - , ha ezt felpörgetnénk, akkor az közel 1,5 százalékos pluszt adhatna a gazdasági növekedésünkhöz.

Orbán Viktor azt is felidézte, hogy 2010-es hatalom-átvételükkor célul tűzték ki, hogy bizonyos, fontos iparágakban legalább 50 százalékosra kell feltornázni a magyar tulajdonosi arányt. Elmondta, hogy ez majdnem minden kiszemelt ágazatban sikerült is: az energiaszektorban a 2010-es, 29 százalékos tulajdonosi arány most már 59 százalékosra nött, a bankszektorban 40-ről 57 százalékosra, a média és kapcsolódó iparágakban pedig 34-ről 55 százalékosra módosult az arány. Egyedül a bolti vegyes kiskereskedelemben nem sikerült áttörést elérnünk, mondta, ahol épp, hogy elérjük, ha elérjük egyáltalán 2010-es szintet. Ez továbbra is fejtörést okoz, vonta meg a mérleget Orbán.

A miniszterelnök aztán kijelölte azokat az ágazatokat, ahol a következő 10 évben ugyanígy szeretnék megváltoztatni a tulajdoni arányt: elsőként az infokommunikációs iparban, az építőanyag-iparban és vasúti kötöttpályás járműgyártásban, de lehetnek még további ágazatok is.

Min múlik a magyar gazdaság sikere?

Orbán Viktor a kitekintés után befelé fordult. Feltette a fenti kérdést, aztán meg is válaszolta, szerinte

a magyar gazdaság sikere három dolgon múlik: munkásaink minőségén, vállalkozásaink minőségén és a gazdaságpolitikusaink minőségén.

A minőségi munkásokhoz is három dolog kell, folytatta, ezek: legyenek pontosak, legyenek tanulékonyak és rendelkezzenek öntudattal. Utóbbit részletezte: 

"Amilyen a munkások öntudata, olyan az ország öntudata is. Amilyen a testtartása a dolgozó embereknek, olyan az ország testtartása is. Ha egyenes, akkor egyenes, ha hajlott vagy hajlongó, akkor az ország is hajbókoló, meghunyászkodó lesz"

- fejtette meg a miniszterelnök. Hozzátette, hogy itt nem hajlongók a munkások, a gazdasági siker első feltétele tehát adott.

A vállalkozások minőségére ott a kamara minősítési rendszere, mondta el a második feltételről Orbán, aztán sorolta, hogy ezen túl szerinte mitől lesz minőségi egy vállalkozás. Attól, ha kezdeményező, ütésálló és magyar. Utóbbi alatt azt érti, hogy amikor jól megy egy vállalkozásnak, akkor áldozzon a magyarságra, vagyis adjon vissza a közösbe, támogassa az egyházat - és taózzon is.

A gazdaságpolitikusaink minősége is adott, mondta Orbán, jelezve, hogy meg van elégedve Varga Mihály, Parragh László MKIK-elnök teljesítményével, meg azon kormánytagokéval is, akiknek nem a gazdaság az elsődleges feladatuk, de hozzáteszik a magukét az erősítéséhez, mint például Szijjártó Péter. Orbán a maga részéről azért elmondta, mitől minőségi a gazdaságpolitikus: ha bátor, kiszámítható és csapatjátékos.

"És ha mindez megvan, akkor már csak az kell, hogy a miniszterelnök ezt ne rontsa el"

- önironizált egy kicsit Orbán, majd azzal folytatta, hogy ez pedig úgy oldható meg, ha a miniszterelnök hallgat az okosabbra. Ilyen, az okosabbra hallgatás az MKIK és a kormány együttműködése is, melynek még Demján Sándor ágyazott meg, idézte fel Orbán. Demján mondta el az akkor még ellenzékből politizáló Orbán Viktornak 2008-09-ben, hogy radikális változásra van szükség a gazdaságban az akkori világválságból való kilábaláshoz, akkor kötötték a megállapodást a kamarával. Orbán azt mondta, kész újra megállapodni az MKIK-kel, hogy a jövőben is együtt dolgozhassanak a magyar gazdaság fejlesztéséért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.