1p

A főpolgármester a Facebook oldalán számolt be a Fővárosi Idősügyi Tanács ülésén született döntésről.

A bejelentés szerint a Fővárosi Önkormányzat rezsitámogatási rendszert vezet be. Karácsony Gergely elmondta, hogy azon főpolgármester-jelölti ígéretét, miszerint a rászoruló családoknak és időseknek adott 20 ezer forintos rezsitámogatást egész Budapestre kiterjesztik, kibővítve valósítja meg.

A most bejelentett támogatási rendszer a következőképpen alakul:

  • a létminimumnál kevesebb nyugdíjat kapó nyugdíjasok, rászoruló, gyermekes, ápolási díjon lévő és más nehéz helyzetben lévő családok évi 48 ezer forint rezsitámogatást,
  • míg a valódi átlagnyugdíjnál kevesebbet kapó nyugdíjasok 24 ezer forint támogatást kaphatnak majd.

A támogatásokat a villany, a gáz, valamint a távhő számlákból fogják leírni – derült ki a főpolgármester bejelentéséből. Karácsony Gergely elmondta azt is, hogy a rendszer október elsejétől működik majd, és alapvetően a kerületi önkormányzati irodáknál lehet majd igényelni a támogatást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!