2p

A javaslat szerint a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik. A taxisok 70 százalékos engedményt kaphatnak a jövő évi drosztdíjból.

Bár korábban visszautasította a kormány – az ellenzék szerint „észszerűtlen” – javaslatát a főváros számláján lévő, másra szánt pénz turizmus megsegítését célzó felhasználásáról, a városvezetés most azt tervezi, lehetőségeihez mérten segíteni fogja az ágazatot. A jövő heti közgyűlésre új előterjesztés készült, amelynek értelmében a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik szeptember és március között. Ez persze csak a fővárosi területekre igaz – közölte a Népszava cikke szerint Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a jövő heti közgyűlést beharangozó tegnapi háttérbeszélgetésen.

A taxisok 70 százalékos engedményt kapnak a jövő évi drosztdíjból, ami több százmilliós bevételkiesést jelent a fővárosnak. A főváros közlekedési cége a javaslat szerint 17 milliárdos kompenzációt kap, a járvány miatti vesztesége ugyanis optimista becslés szerint 22 milliárd lehet az idén. A többi intézkedés pénzügyi hatását még nem számszerűsítették.

Közben még kedden levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, amelyben együttműködést ajánlott fel a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében. Egyben egy 5 fő pontot tartalmazó javaslatcsomagot is eljuttatott a fővárosnak. Erről itt olvashat bővebben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!