2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A főpolgármester Márki-Zay Péterrel tartott közös sajtótájékoztatón jelentette be: befejezi előválasztási kampányát.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere bejelentette, hogy visszalép az ellenzéki előválasztás második fordulójától. A Telex tudósítása szerint Karácsony Gergely azt mondta, hogy jószívvel fejezi be miniszterelnök-jelölti kampányát, és arra kéri az eddig őt támogató pártokat és szervezeteket, hogy a második fordulóban támogassák Márki-Zay Pétert.

Karácsony szerint ő azért tartott ki eddig, és azért mondta néháy napja, hogy semmiképpen sem lép vissza, mert eleget akart tenni annak a mintegy 170 ezer embernek, aki az első fordulóban rá voksolt, és eleget akart tenni azoknak a pártoknak és politikai közösségeknek, amelyek benne, illetve az ő általa képviselt zöld-szociáldemokrata programot képviseli.

A főpolgármester úgy fogalmazott:

"arra a belátásra jutottam tegnap nagyjából olyan 11 óra körül, hogy ha ezt nem lépem meg, akkor Orbán Viktor marad.”

Karácsony egyértelművé tette, hogy döntése nemcsak személyesen neki, hanem azoknak a pártoknak is súlyos áldozat, akik ezt a zöld, baloldali programot szeretnék megvalósítani, nem feltétlenül egy jobbközép politikát, amelyet Márki-Zay képvisel - írja a portál. 

(Telex)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!