3p

A Paksi Atomerőműnél a honvédelmi miniszter, a nyíregyházi reptéren egy őrnagy jelentette be, hogy megkezdődött a katonai jelenlét megerősítése.

Felállt az egyeztető törzs, melynek a feladata az, hogy a Belügyminisztérium és az Energiaiügyi Minisztérium képviselőivel közösen a honvédség biztosítsa a kritikus energetikai létesítmények megerősítését,  miután a kormány döntött a katonai jelenlét megerősítéséről ezeken a helyszíneken.

Az MTI vasárnapi tudósításából kiderül: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Paksi Atomerőműbe látogatott és a létesítmény védelmi szervezetének vezetőjével, illetve katonai parancsnokokkal egyeztetett a témáról. 

„Elrendeltük 20, majd további 40 végpont biztosítását és holnap egyeztető törzsülést fogok tartani, ahol a további végpontok megerősítéséről fogunk dönteni, illetve ez most már végrehajtásra is kerül” 

mondta a miniszter.

Vasárnap katonai védelmet kapott a nyíregyházi repülőtér is, ahol péntektől két helikopter látja el a légi légvédelmi feladatokat.

A Szolnokról érkezett helikopteralakulat alapvetően a légi légvédelmi feladatrendszert látja el, ezek közé tartozik a drónvédelem, valamint egy ismeretlen, beazonosíthatatlan légi jármű vagy eszköz beazonosítása, elfogása, esetleg a földre kényszerítése – erről Freytag Péter, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár őrnagya beszélt Nyíregyházán az MTI tudósítása szerint. Bár a hírügynökség a hírhez mellékelt fotó képaláírásába azt írta, az „iráni háború miatt” fokozták a védelmet, azt még a háború kirobbanása előtt, állítólagos ukrán fenyegetésre hivatkozással rendelte el a miniszterelnök.

Katona egy Airbus H225M típusú helikopter mellett a nyíregyházi repülőtéren 2026. március 1-jén. A Védelmi Tanács döntése alapján két helikopter látja el a légi légvédelmi feladatokat.
Katona egy Airbus H225M típusú helikopter mellett a nyíregyházi repülőtéren 2026. március 1-jén. A Védelmi Tanács döntése alapján két helikopter látja el a légi légvédelmi feladatokat.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Orbán Viktor Ukrajna miatt döntött a védelem megerősítéséről

Orbán Viktor csütörtökön beszélt arról, hogy szerinte 

Ukrajna további akciókra készülhet a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.

Ezért elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. „Ez azt jelenti, hogy a kiemelt energetikai létesítmények közelébe katonákat és a támadások elhárítására szükséges eszközöket is telepítünk” – fogalmazott a miniszterelnök.

Mindazonáltal a legutóbbi Kormányinfón elhangzott: a NATO 4. cikkelye szerinti konzultációt nem kért a kormány - Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a magyar kormány nem számol közvetlen katonai fenyegetéssel. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!