4p

A személyi kölcsön felvétele több esetben is indokolt lehet. Hosszú évekig gyűjtögetni, takarékoskodni jó ötletnek tűnik, azonban az inflációnak köszönhetően egyre kevesebbet ér a megkeresett pénzünk. Másrészről manapság egyszerűbb hitelt igényelni és felvenni, mint korábban. Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül szükséges bankot váltani és munkáltatói igazolást kérni a munkáltatótól. Ebben a bejegyzésben a személyi kölcsönnel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat vesszük górcső alá. 

A személyi kölcsön alapvetően hasznos dolog, de nem elhanyagolható a megfelelő tudatosság, hiszen akár hosszú távú elköteleződésről is szó lehet. A tervezés az alapja mindennek. A személyi kölcsönnek köszönhetően így előrelépést érhetünk el, új lehetőségeket valósíthatunk meg. Előfordulhat ugyanis, hogy szükségünk van egy nagyobb összegre, amire nem szeretnénk, vagy nem is tudunk hosszú időn keresztül félretenni. Lakásfelújítás esetén például jobb a költségeket egyben letudni, mint megvárni, hogy a felújítással kapcsolatos költségek – jelenlegi tapasztalatunk alapján – akár jelentősen emelkedjenek.

Előnyök

A személyi kölcsön általában fix kamatozással, a futamidő során változatlan THM-mel és  kiszámítható törlesztőrészletekkel érhetők el. Másik nagy előnye, hogy szabadon felhasználható, tehát a bank felé nem kell elszámolni, mire és mennyi pénzt költünk. Személyi kölcsön esetében nem szükséges meglévő ingatlanunkra jelzálogot bejegyeztetni, ez főleg akkor hasznos, ha már van más jelzálog fedezetű hitelünk, vagy egyéb terher az ingatlanon.

Akár lakásvásárlásra is felhasználható. Fotó: Pixabay
Akár lakásvásárlásra is felhasználható. Fotó: Pixabay

Szemben az általában kedvezőbb törlesztőrészlettel bíró jelzáloghitellel, a személyi kölcsön további előnye, hogy általában gyorsabb a kölcsönigénylés folyamata. Most a Raiffeisen Banknál akár jövedelemátutalás nélkül is felvehető a hitel. Továbbá a személyi kölcsön alkalmas arra is, hogy a más banknál lévő drága hiteleket akár kedvezőbbre cseréljük.

A szabadon felvehető hitelben tehát az a legjobb, hogy bármire felhasználható, legyen szó 

  • autóvásárlásról, vagy
  •  lakásfelújításról, 

Az ügyfélnek mindössze egy dologra kell figyelnie, az időben történő törlesztésre. Érdemes ezért a pénzügyi helyzethez megfelelően költekezni, hogy később se adódjanak nehézségek. 

Napjainkban egyszerűen és gyorsan hozzá lehet jutni egy személyi kölcsönhöz. A Raiffeisen Banknál új ügyfélként, jövedelemátutalás nélkül, akciós kamattal, és akciós THM mellett is igényelhetünk hitelt. A hiteligénylést megkönnyíti, hogy nem minden esetben szükséges a munkáltatótól jövedelemigazolást kérni, elegendő lehet 3 havi bankszámlakivonat is, amire a jövedelmünk érkezik.

Jellemzően a más banknál lévő gépjármű-, személyi-, áru-, jelzálog-, folyószámla- vagy hitelkártyahitel is kiváltható. Érdemes átszámolni a lehetőségeket, mert így a kiváltást követően akár jelentősen csökkenhet a havi törlesztőrészlet nagysága. Sőt ha további kölcsönre van szükségünk, terveink megvalósításához, akkor a hitelkiváltáson kívül további összeget is igényelhetünk a banktól.

A hitelfelvétel menete egyszerű. Regisztrálni kell a Raiffeisen Bank személyi kölcsön oldalán, majd a bank hitelszakértői visszahívják telefonon vagy videóbankon keresztül az érdeklődőt. Elkészítik az előzetes kalkulációt és időpontot foglalnak az ügyfél által meghatározott bankfiókba. A hiteligénylés ezt követően már személyesen a hitelszakértő segítségével történik.

A törlesztés miatt pedig nem kell aggódni, csak arra figyelni, hogy a kijelölt számlán, a megfelelő időben mindig ott legyen a törlesztőrészlet. A bank így automatikusan levonja azt. A Raiffeisen Bank szabad felhasználású hitelei között a 300 ezer forintos ajánlatoktól kezdve a 8 millió forintig lehet válogatni, a futamidő végéig fix törlesztőrészlet és 10,9-20,7 százalékos THM mellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!