2p

Miért ilyen magas az infláció, lehetne-e alacsonyabb, s mit kellene, illetve lehetne tennie a kormánynak, illetve az MNB-nek azért, hogy a pénzromlás fékeződjön? Miért ilyen gyenge a forint, mire lenne szükség ahhoz, hogy erősödjön? Van-e esélye annak, hogy hozzájussunk az Európai Unió hozzájárulási alapjának Magyarországot megillető forrásaihoz? Egyebek mellett ezek megválaszolására is megkérjük Bokros Lajos volt pénzügyminisztert, egyetemi tanárt, közgazdászt Klasszis Klubunk szeptember 8-ai adásában. De ön is kérdezhet, regisztráljon és kövesse élőben a beszélgetést!

Vége a nyárnak, amely kétségtelenül forró volt, de úgy tűnik, az ősz sem ígérkezik kevésbé hűvösnek. Politikai szempontból semmiképpen. Természetesen sejteni sem lehet, hogy az orosz-ukrán háború meddig tart, így azt sem, annak lehetnek-e további negatív hatásai a magyar gazdaságra. Mikor már így is van elég baj, most kapják kézhez a rezsicsökkentés csökkentése miatt augusztus 1-jétől már az átlagnál több áramot és gázt fogyasztók a korábbiaknál jóval kövérebb számokat tartalmazó számlájukat. Október 1-jéig még él az üzemanyagokra és egyes élelmiszerekre vonatkozó árstop, de hogy mit hoz a jövő, azt egyelőre homály fedi. Az is kérdés, szükség lesz-e további költségvetési megszorításokra, mekkora lehet az infláció és arra hogyan reagálhat a jegybank, s az elégséges lesz-e a pénzromlás megfékezéséhez.

Klasszis Klubunk következő vendége: Bokros Lajos. Fotó: MTI /Soós Lajos
Klasszis Klubunk következő vendége: Bokros Lajos. Fotó: MTI /Soós Lajos

Van tehát aktuális téma bőven. Ezért is hívtunk meg egy ismert szakembert, Bokros Lajos volt pénzügyminisztert, közgazdászt, egyetemi tanárt a Klasszis Klubunk következő adásába, hogy átbeszéljük vele a magyar gazdaságot jelenleg érintő témákat.

Most Önnek is alkalma nyílik arra, hogy kérdezzen Bokros Lajostól. Ehhez nem kell mást tennie, csak regisztrálnia, a beszélgetés megtekintése ugyanis ingyenes.

Az Mfor-Privátbankár lapcsalád élő, interaktív eseményére – mely során nézőink is feltehetik a kérdéseiket – szeptember 8-án 15:30-kor kerül sor.

A közvetítésre még itt lehet regisztrálni!

A Klasszis Klub korábbi rendezvényeinek összefoglalóit itt találja:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!