2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Újabb szankciócsomagot jelentett be az Európai Bizottság elnöke.

 „Mindannyian láttuk a hátborzongató képeket Bucháról és más területekről. Tegnap részvétemet fejeztem ki Zelenszkij elnöknek” – írja sajtóközleményéban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Hozzátette, ezek az atrocitások nem maradhatnak és nem is maradnak válasz nélkül. Az EU Ukrajnával közös nyomozócsoportot hozott létre, amelynek a feladata az Ukrajnában elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálása.

Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, fontos, hogy a mostani időszakban a legnagyobb nyomás nehezedjen Vlagyimir Putyinra és az orosz kormányra.

Indul az eljárás. Fotó: MTI/AP
Indul az eljárás. Fotó: MTI/AP

„Az eddigi négy szankciócsomag is súlyosan érintette a Kreml politikai és gazdasági lehetőségeit, de nyilvánvaló, hogy tovább kell növelnünk a nyomást” – jelentette ki Ursula von der Leyen, aki hozzátette, készül az ötödik megszorító csomag

Ennek részleteiről elmondta,

  • évi 4 milliárd eurós behozatali tilalmat fognak bevezetni az Oroszországból származó szénre.
  • Másodszor teljes tranzakciós tilalmat vezetnek be négy kulcsfontosságú orosz bankra, köztük a VTB-re, a második legnagyobb orosz bankra. Ez a négy pénzintézet az orosz bankszektor piaci részesedésének 23 százalékát képviseli.
  • Ezeken túl néhány kivételtől eltekintve (például humanitárius segély szállítása) az EU kikötőibe nem léphetnek be orosz vagy oroszok által üzemeltetett hajók, valamint javasolni fogják az orosz és fehérorosz közúti fuvarozók unión belüli tilalmát.
  • További exporttilalmakat léptetnek életbe a kvantumszámítógépek, félvezetők piacán.
  • 5,5 milliárd euró értékű új importtilalmat rendelnek el számos termékre (fa, cement, tenger gyümölcsei, likőrök). Ezzel bezárják az Oroszország és Fehéroroszország közötti kiskapukat is.
  • Több intézkedést hoznak arra, hogy az orosz vállalatok ne vehetssenek részt közbeszerzésekben az uniós tagállamokban.

„Az állásfoglalásunk egyértelmű, Európa kiáll Vlagyimir Putyin választási háborúja, a civilek lemészárlása ellen."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!