4p

A szeptemberi határzár nélkül is kevés a külföldi vendég a budapesti szálláshelyeken, de normál esetben közel egymillió éjszakát köszönhetnének nekik a fővárosi szálláshelyek. Vidékről is hiányozni fognak.

Nem csak a budapesti szállodákat érinti rendkívül negatívan, hogy a kormány szeptember elsejétől ismét lezárta a beutazók elől a magyar államhatárt. Ehhez elég csak megnézni a tavaly szeptemberi KSH adatokat és a Magyar Éttermek és Szállodák Szövetségének (Szállodaszövetség) elemzését a hazai szállodaipar teljesítményéről. Az derül ki ezekből, hogy 2019 szeptemberében összesen 1,5 millió külföldi vendégéjszakát regisztráltak Magyarországon, és ebből 850 ezer éjszakát Budapesten. Vagyis 650 ezer külföldi vendégéjszaka vidéki, főleg balatoni és nyugat-dunántúli kereskedelmi szálláshelyeken történt.

Szeptemberben a balatoni szállodai vendégéjszakák száma 342 ezer, ezen belül a belföldi 184 ezer, a külföldi 158 ezer volt

- olvasható a szövetség tavalyi elemzésében. Vagyis a Balatonnál közel 50-50 százalék volt az arány a magyarok és a külföldiek között. Idén nyáron a belföldi turizmus élénkülésével még némileg lehetett pótolni a külföldieket, de a statisztikák szerint a magyar vendégek augusztus végével gyakorlatilag eltűnnek a tó környékéről. A külföldi utazás ugyanakkor továbbra is kockázatos, mert naponta változnak a visszatérés szabályai, így a hazai szezon kitolódhat akár október végéig.

A legnagyobb csapás azonban természetesen a budapesti szállodákat éri majd. Tavaly szeptemberben a fővárosi szállodák foglaltsága 84 százalékos volt. A közel egymillió vendégéjszakából pedig 857 ezret a külföldiek hozták össze. Tehát gyakorlatilag tíz szoba közül nyolcban külföldi aludt. Nem véletlen, hogy a turisztikai szakma ismét kongatja a vészharangot.

Egyes vélemények szerint szinte az összes budapesti szálloda bezárhat, noha ez nem valószínű, hiszen a tavaszi szigorítások idején sem mindenki tett lakatot hoteljére. Ugyanakkor például a Danubius-lánc több háza (Astoria, Hilton) március vége óta eleve zárva van folyamatosan. A Gellért és a margitszigeti szállodák pedig egyelőre nyitva maradnak.

A szeptember és az október még hagyományosan a legerősebb hónapoknak szokott számítani a budapesti szállodákban. Most elveszítettük azt a nagyon pici, 20 százalékos foglaltságot is, ami lett volna. Ez arra lett volna elég, hogy csökkentett fizetéssel megtartsuk a kollégákat. Üzemszünetre kell számítani

- mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke az ATV-ben. Ebből is látszik, hogy a budapesti turizmus a határzár nélkül is rendkívül rossz állapotban volt. Bár a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) természetesen nagyon optimistán nyilatkozott a júliusi számokról: 78 ezer vendég érkezett a fővárosba és összesen 236 ezer vendégéjszaka adatát regisztrálták.

A külföldi vendégek számának mérsékelt növekedése folytatódott júliusban is. Az év hetedik hónapjában 47 ezer külföldi szállt meg Budapesten, ezzel márciust követően ismét magasabb volt a külföldi vendégek száma, mint a belföldieké, amely 31 ezer volt júliusban. A TOP 5 küldőország vendégéjszakaszám alapján Németország, Lengyelország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Csehország volt.

- lelkendezett az MTÜ. Normális esetben persze Budapesten a nyár közepén legalább 300-400 ezer külföldi szokott megszállni és közel egymillió éjszakát töltenek itt. Bár a legtöbb vendég Németországból érkezik, a németekre nem vonatkozik a kormány engedménye, miszerint a csehek után a lengyelek és a szlovákok is beléphetnek szeptember elseje után Magyarországra negatív koronavírusteszttel.

A budapesti turizmus tehát igazából március vége óta padlón van, a koronavírus-járvány miatt főleg a fővárosi turizmus omlott össze, ennek ellenére az Orbán-kormány egy fillérrel sem támogatja a budapesti szálláshelyeket a Kisfaludy-programon keresztül, míg a vidéki szálláshelyekre valósággal öntik a pénzt. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!