Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy augusztus 1-jétől, azaz péntektől az indiai árukra 25 százalékos vámokat vet ki az Egyesült Államok – írta meg többek között a CNBC is. Az elnök korábban a „felszabadulás napján” eredetileg 26 százalékot vetett ki a világ legnépesebb országára, majd ezt felfüggesztették, kedden pedig még 20-26 százalékos tartományban gondolkozott az elnök, miközben folyamatosan zajlottak az egyeztetések a két ország képviselői között.
Truth Social közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Trump arról írt, hogy ugyan India „a barátunk”, az ország magas vámjai és egyéb korlátozásai miatt „relatíve keveset üzletelünk velük”.
De hátra volt még a feketeleves. Mivel Trump szerint India katonai felszereléseinek nagy részét Oroszországtól vásárolta, illetve Kína mellett India számít az orosz energia legnagyobb vásárolójának, további büntetővám is vár az országra.
„India tehát 25 százalékos vámot fog fizetni, plusz egy büntetést a fenteik miatt, augusztus 1-jei kezdettel”
- írta Trump.
A Fehér Ház egyelőre nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy pontosan mire vonatkozna és milyen mértékű lenne ez a bizonyos büntetővám.
Korábban Trump arról beszélt, hogy 100 százalékos másodlagos vámokat vetne ki az orosz olaj és gáz vásárlóira.
Magyarország továbbra is vásárol orosz engergiahordozókat, és a magyar kormány az uniós nyomás ellenére sem hajlandó leállni ezzel a gyakorlattal. Ha tehát az amerikai elnök valóban beváltja a fenyegetését, az India, Kína és Brazília – az orosz energiahordozók legnagyobb vásárlói – mellett Magyarországot is igen hátrányosan érintheti.