2p

A Bamo Technology vezetése a Magyarországon megjelenő kínai akkumulátoripari szereplők közül elsőként állt ki újságírók elé, hogy részletezze a sok indulatot kiváltó, több mint 530 milliárd forintos beruházást.

Kirakatberuházásnak szánják, hiszen ez lesz az első európai gyáruk, ezért kiemelt gondossággal igyekszik eljárni az ácsi katódgyárat építtető Bamo Technology Kft. – hangzott el a társaság által szervezett háttérbeszélgetésen szerdán a hvg.hu szerint.

Körülbelül 535 milliárd forintos lesz a beruházás, aminek nagyobb részét – 1,287 milliárd eurónyit – szánnak magának a gyárnak a felépítésére, valamint további 120 millió eurót egy, az energiafelhasználásuk számottevő részét fedező napelempark felépítésére.

Elsőként álltak ki az újságírók elé. Fotó: Pexels
Elsőként álltak ki az újságírók elé. Fotó: Pexels

Energiaigényük jelentős részét megújuló forrásból szeretnék fedezni, a gyárépület tetejére tervezett (15-30 megawattnyi) napelemek és a saját napelempark mellett a térség más megújuló termelői által előállított elektromos energiára is számítanak. Márpedig rengeteg energiára lesz szüksége a gyárnak, hiszen

óránként 120 megawattos teljesítménnyel mennek majd a két gyártócsarnokban a katódalapanyagot összesütő kemencék, ami egy paksi blokk teljesítményének valamivel több mint a negyede.

A két fázisban épülő gyár éves szinten 100 ezer tonna katódport állít majd elő, amit kamionokkal szállítanak majd. Mindehhez hasonló mennyiségű alapanyag – a prekurzorként is emlegetett NMC és a lítiumsó – is érkezik elsősorban Kínából, előbb hajón majd közúton. A tervek szerint napi 27 kamion fog megfordulni, melyek nem hajtanak be Ácsra vagy a környező településekre.

Szállítani fognak a Debrecenben épülő BMW-gyár beszállítójának, az EVE Power, amit a legfontosabb partnerüknek neveztek, de jelezték, tárgyalások zajlanak az ugyancsak ott gyárat építő CATL-lel is.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!