2p

Három tárca dolgozott az ügyön, itt a végeredmény.

A Nemzetgazdasági Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium együtt tárta fel azt, hogy mely tényezők okoznak nehézséget a magyarországi cégalapítások során – derült ki az NGM közleményéből. Az ennek alapján megszületett, még elfogadásra váró intézkedéscsomag elsődlegesen az adminisztrációs terhek csökkentését, továbbá az eljárás érdemi egyszerűsítését és könnyítését irányozza elő a külföldi és a harmadik országbeli befektetők cégalapítása során.

A külföldiek örülhetnek az intézkedési terveknek
A külföldiek örülhetnek az intézkedési terveknek
Fotó: Depositphotos

Nyelvi akadályok

A jelentés megállapította, hogy a gazdasági környezet átalakulásával egyre nagyobb számban alapítanak Magyarországon céget külföldi, harmadik országbeli befektetők, akik - főként nyelvi okokból - csak korlátozottan élhetnek az egy napos cégalapítás lehetőségével, mivel ezt csak magyar nyelvű szerződésminta alapján lehetséges igénybe venni. Az általános eljárási szabályok alapján ugyanakkor nagyságrendileg 15 nap alatt lehetséges bejegyeztetni egy vállalkozást.

A helyzet orvoslása érdekében a kormány feladatul szabta az alkalmazható szerződésminták angol nyelvű változatának közzétételét a külföldi, harmadik országbeli befektetők számára, amely révén korlátok nélkül elérhetővé válhat az egy napos cégalapítás lehetősége. A kormány emellett előírta a cégalapítás során a külföldi okiratok elfogadhatóságáról és felhasználhatóságáról készülő egységes, angol nyelvű tájékoztató közzétételét is. Mindezek a lépések a jövőben jelentős mértékben csökkentik az adminisztrációs terheket - közölte az NGM.

Könyvelési könnyítés

A tárca hozzátette, míg korábban az egyszerűsített cégeljárásban (a kft. kivételével) kizárólag forintban lehetett meghatározni a könyvelés pénznemét és az alapítói vagyon összegét, addig a jövőben valamennyi cégforma esetében - a pénznem váltásából származó többletteher megszüntetése érdekében, a bevétel pénzneméhez (forint/euró/dollár) igazodva - elérhetővé válik az egyszerűsített cégbejegyzési eljárásban is a devizanem szabad megválasztása az alapításhoz használható szerződésmintákban, ezáltal is segítve az induló vállalkozásokat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!