1p

A Roszatom vezetője beszélt erről.

Egyelőre nem folynak tárgyalások a Roszatom és az új magyar kormány között a Paks II atomerőmű ügyében – jelentette ki Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója újságíróknak pénteken Moszkvában, az idei Oroszországi Energiahét rendezvény alkalmából. „Sajnos, egyelőre nincs párbeszéd a magyar hatóságokkal” – mondta. Hozzátette:

"Egyelőre azt halljuk a magyar vezetőktől, hogy az auditálás még nem fejeződött be. A projekt komoly auditálása zajlik a magyar oldal, a megrendelő részéről. Mi pedig jólnevelt emberekként várjuk ennek az auditálásnak a lezárását.

Lihacsov szerint a Roszatom jól halad az erőmű építésének programjával. „Van egy jóváhagyott gyártási programunk. Ez körülbelül 408-410 millió eurót tesz ki. Nem túl nagy összeg, de észrevehető. Nagyon sikeresen haladunk ennek a gyártási programnak a megvalósításával, rendszeresen átadva a megrendelőnek a befejezett munkaszakaszokat, ami nagy megelégedésünkre a szerződésünknek megfelelően a munkák kifizetésével végződik mindig” – mondta a vezérigazgató.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG