2p

Magyarország jól áll napenergia-termelésben. A pályázók is hozzájutnak végre pénzükhöz.

Mintegy 4000 pályázónak már több mint 10 milliárd forintot utaltak át a modern napelemes rendszerek telepítéséhez – jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a népszerű kezdeményezéssel a családokat ösztönzi a zöldenergia termelésére és tárolására. A tiszta áram saját célú előállítását háztartási naperőmű, a későbbi helyi felhasználását pedig korszerű energiatároló teszi lehetővé a támogatott háztartások számára. A berendezések beszerzési és felszerelési költségeinek kétharmadát, ingatlanonként legfeljebb 5 millió forintot vállal át az állam a Napenergia plusz programmal.

A bejegyzésből kiderül, hogy eddig több mint 20 ezer igénylést bíráltak el kedvezően, a nyári keretemelés jóvoltából eddig összesen mintegy 84 milliárd forint odaítéléséről született döntés. A műszakilag készre jelentett és hálózatba kapcsolt rendszerek után majdnem másfélezer záró kifizetési kérelem is beérkezett. Ezek alapján csaknem 2 milliárd forint állami hozzájárulást kaptak kézhez a sikeresen pályázók – ismertették.

A Napenergia plusz programnak köszönhetően a háztartási méretű kiserőművek száma belátható időn belül eléri a 300 ezret Magyarországon. A családok támogatott beruházásai erősítik az önellátási képességeket, és csökkentik az áramszámlákat – emelte ki a minisztérium.

A háztartási kiserőművek száma hamarosan eléri a 300 ezret
A háztartási kiserőművek száma hamarosan eléri a 300 ezret
Fotó: Unsplash

A bejegyzésben emlékeztettek arra is, hogy a napenergia hazai aránya az áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt. A környezetkímélő, klímabarát energiatermelés előnyeinek hatékonyabb kiaknázása, a zöldenergia rugalmasabb hasznosítása érdekében gyors ütemben kell elterjedniük a korszerű tárolási megoldásoknak is. A vállalatok egy önálló pályázaton elnyert vissza nem térítendő beruházási támogatással és bevételkompenzációval létesíthetnek ipari energiatárolókat, 2026 tavaszáig mintegy hússzorosára növelve a meglévő kapacitásokat – hangsúlyozta az EM.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!