2p

A beruházások volumene ugyan a KSH közlése szerint éves szinten immár második negyedéve csökken, a mostani mínusz alacsonyabb az előzőnél. Bár ez azzal kecsegtetheti a kormányt, hogy elérhető a 1,5 százalékos gazdasági növekedés, azért erre nem szabad mérget venni.

A beruházások volumene 2023 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent. Egy negyedévvel korábban ez a mínusz még 6,3 százalékos mértékű volt, igaz, ami jelentős fordulat volt a 2022. harmadik negyedévi 7,7 százalékos emelkedéshez képest.

Ami még szintén pozitívumként értékelhető, hogy a beruházások volumene az idei első negyedévben már az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 1 százalékkal nőtt, szemben az előző időszak 5,5 százalékos csökkenéssel.

A KSH közlése szerint a beruházások volumenét január-március között jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította. A tárgyidőszaki visszaesést a jelentős súlyú feldolgozóipar, az ingatlanberuházások, valamint a mezőgazdaság fejlesztéseinek bővülése mérsékelte a leginkább. 

Elindult felfelé? Fotó: Depositphotos
Elindult felfelé? Fotó: Depositphotos

A 2,8 százalékos éves szintű csökkenésen belül  a teljesítményérték csaknem hattizedét képviselő építési beruházásoké 8,5 százalékkal esett vissza, ugyanakkor a több mint négytizedét kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,3 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi elsősorban az importgépek és -járművek csaknem 10 százalékos volumennövekedésének tulajdonítható.

A beruházási teljesítmény 51 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 7,9 százalékkal csökkent, ugyanakkor a beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 2,3 százalékkal haladták meg a bázisidőszaki szintet. Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 3,4 százalékal bővült.

A szezonálisan kiigazított adatok szerinti 1 százalékos növekedésen belül az építési beruházások szezonálisan volumene 1,6 százalékkal zsugorodott, míg a gép- és berendezésberuházásoké 5,9 százalékkal bővült.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!