3p

44 százalékkal nőtt az eladó lakások iránt érdeklődők száma a megyében, de az ország többi részén is erősebb a kereslet mint a covid előtt. Igaz, gyengébb, mint tavaly.

Pörgős rajtot vett az idén a lakáspiac a járvány előtti utolsó évkezdethez, azaz 2020 januárjához képest - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely saját adatok alapján, közel egymillió telefonhívás alapján vetette össze az idei keresletet a 2021-es és 2020-as évkezdettel.

Évkezdet számokban

Az idei év első három hetében az új és használt lakások iránt érdeklődők száma 8 százalékkal haladta meg a járvány előtti - 2020 januárjában látott - szintet. Ez pedig erős évkezdést jelent.

Erős évkezdés az ingatlanpiacon. Fotó: Depositphotos
Erős évkezdés az ingatlanpiacon. Fotó: Depositphotos

“A tavalyi első három héthez képest azonban csökkent a kereslet, több mint 10 százalékkal. Ennek a magyarázata, hogy 2021 eleje kiugró volt a 2020-ról elhalasztott adásvételek miatt. A vásárlók ugyanis már 2020 októberében számolni tudtak az állami lakásprogram tavaly bővülő új elemeivel, többek között a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése, a csok-os vevők illetékmentességével. Áttételesen pedig a lakásfelújítási program elindítása is extra lendületet adott a tavalyi keresletnek” - mondja Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Kiugró eredmények

Az elemzés szerint Budapesten a kereslet 10 százalékkal nagyobb lett a kereslet 2020 januárjához képest. Ez pedig meghaladja a teljes piacon látható majdnem 8 százalékos keresletbővülést, a fővároson kívüli piacon pedig több megye még ennél is komolyabb növekedést könyvelhetett el a tavalyelőtti szintekhez képest.

  • Bács-Kiskun megyében közel 17 százalékkal,
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18,4 százalékkal,
  • Vas megyében majdnem 32 százalékkal,
  • Somogy megyében 33 százalékkal,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 44 százalékkal nőtt az eladó lakások iránt érdeklődők száma.

Bár tavalyi első három héthez képest az országos kereslet csökkent, azért akadnak kivételek, ugyanis Baranya megyében majdnem 6 százalékkal, a kétéves összevetésben kiugró keresletbővülést elkönyvelő Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig közel 8 százalékkal fokozódott az érdeklődés. Budapesten 10 százalékos valamivel meghaladó csökkenés következett be.

Ez a forgatókönyv várható idén

Balogh László az idei évben várható tendenciákról azt mondta, a tavalyihoz hasonló forgatókönyvre lehet számítani.

“Az erős évkezdet azért is kedvező, mert a tapasztalatok alapján januári indulás meghatározza az év hátralévő részében várható folyamatokat, a keresletet és a lakáspiaci forgalmat tekintve. Összességében a tavalyihoz hasonló forgatókönyvre számítunk” - tette hozzá. „Az első félév erősebb lehet mint a második. A vevők ugyanis az emelkedő lakásárak, a dráguló hitelek miatt inkább az év első felében lesznek aktívabbak. Sokan hozhatják előrébb a vásárlást amiatt is, hogy a jelenlegi szabályozás alapján néhány állami támogatás kifut az idei évben” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!