Feltűnő területi különbségek mutatkoznak a magyarországi fizetésekben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026 első féléves adatai szerint. Miközben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete országosan 772 751 forintot tett ki az év első hat hónapjában, az egyes megyék között több százezer forintos eltérések is megfigyelhetők.
Óriásiak az eltérések
Az adatok szerint a legmagasabb bruttó átlagkeresetet Budapesten mérték, ahol 943 294 forint volt az átlagbér, mintegy 170 ezer forinttal meghaladva az országos átlagot. A fővárost Győr-Moson-Sopron megye követte 777 183 forinttal, majd Komárom-Esztergom következett 744 275 forinttal. Ez a hét ábrája:
A rangsor másik végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megye állt, ahol mindössze 583 599 forint volt a bruttó átlagkereset. Békés megyében 588 934 forintot, Nógrád megyében pedig 614 856 forintot tett ki ugyanez az összeg.
Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között így közel 360 ezer forintos különbség mutatkozott, vagyis a fővárosi bruttó átlagkereset csaknem 62 százalékkal haladta meg a legrosszabbul teljesítő megye átlagát.
Szintén érdekes, hogy mindössze Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében voltak magasabbak az átlagfizetések, mint az országos átlag. Ez is mutatja, hogy jelentősek a területi egyenlőtlenségek – a lista végén álló Szabolcs-Szatmár-Bereg például 32,41 százalékkal elmaradt ettől.
Mi változott egy év alatt?
2025 azonos időszakához képest valamennyi megyében emelkedtek a bruttó átlagkeresetek. Országosan a tavalyi 692 829 forintról 772 751 forintra nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagbére, ami 11,5 százalékos éves növekedést jelent a KSH számai szerint.
Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg közt szélesedett a bérszakadék, míg 2025 első felében mintegy 328 ezer forint volt az eltérés, addig 2026 azonos időszakában már közel 360 ezer forint. Százalékos arányban egy év alatt a legnagyobb béremelkedést Vas megyében regisztrálták, ahol 619 866 forintról 696 026 forintra, mintegy 12,3 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset. Szintén jelentős, 12 százalékot meghaladó növekedést mértek Baranya és Zala megyében – derült ki a KSH adataiból.

