Az uniós jelentés szerint 2022 második felében a magyar GDP zsugorodott, az infláció pedig emelkedett. Az éves GDP-növekedés 2022-es 4,6 százalékról 2023-ban 0,5 százalékra csökken, majd 2024-ben 2,8 százalékra emelkedik majd - írták. A Bizottság három tagjelölt államra vonatkozóan is készített előrejelzést. Ebből kiderül, hogy Moldova, Bosznia-Hercegovina, sőt, a háború sújtotta Ukrajna is magasabb GDP-növekedést produkál ebben az évben, mint Magyarország. Emlékeztetőül: a magyar adat 0,5 százalék, míg az ukrán 0,6, a moldovai 2,8, a bosznia-hercegovinai pedig 1,5 százalék - írja a hvg.hu.
A jelentés szerint az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex, a HICP 2023 első negyedévében 25,9 százalékon tetőzött, az üzemanyag-ársapka kivezetése után. Az inflációs ráta a következő negyedévekben várhatóan mérséklődik, az alacsonyabb nyersanyagárak, a forint erősödése és a gyenge fogyasztói kereslet miatt. Az éves átlagos inflációs ráta a prognózis szerint 2022-es 15,3 százalékról 16,4 százalékra emelkedik 2023-ban, majd 2024-ben 4 százalékra csökken. A hvg szerint az EU-ban egyedülálló módon az infláció idén magasabb Magyarországon, mint tavaly volt.
A magyar államháztartás hiánya 2022-ben magas volt, a GDP 6,2 százalékát tette ki, azonban a hiány idén annak 4 és jövőre 1,5 százalékára csökken majd. A foglalkoztatottságra vonatkozóan az uniós testület megállapította, hogy a munkaerő-kereslet rugalmas maradt Magyarországon, a munkanélküliségi ráta előrejelzések szerint 4,2 százalékra emelkedik átlagosan idén, majd jövőre 4 százalékra csökken. A szakképzett munkaerő hiánya azonban továbbra is problémát fog jelenteni, amit a népesség elöregedése tovább súlyosbít. A nominálbérek növekedése továbbra is erőteljes marad, a reálbérek pedig, amelyek jelenleg a magas infláció miatt csökkennek, 2023 őszétől várhatóan ismét emelkedni fognak - írta tavaszi gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.
(via MTI, hvg.hu)