TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
MTI

Romániában és Ukrajnában továbbra is tetőzik a koronavírus-járvány: utóbbiban eddig már csaknem 5500 kiskorú fertőződött meg.

Romániában pénteken újabb negatív csúcsot ért el az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálesetek száma, de valamelyest enyhült a kórházak leterheltsége. A stratégiai kommunikációs törzs pénteki összesítése szerint az utóbbi 24 órában minden korábbinál több, 50 koronavírusos beteg vesztette életét: ezzel 2616-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.

Az utóbbi napon újabb 1378 embernél mutatták ki a vírus jelenlétét, ami 22-vel haladja meg a múlt héten feljegyzett negatív csúcsot, és 17 százalékkal az utóbbi két hét átlagát. Tehát még nem ért újabb tetőzéséhez a járvány, csak terjedésének üteme lassult. Pénteken az ismert aktív esetek száma tovább emelkedett, és meghaladta a 27 ezret, a kórházban ápolt betegek száma viszont csaknem 150-nel visszaesett.

Jelenleg 7800 fertőzöttet ápolnak kórházban, a súlyos esetek száma immár második napja enyhén csökkent: pénteken 446 koronavírusos beteget ápoltak intenzív osztályon. Romániában több mint 20 ezer fertőzésgyanús ember várja otthoni karanténban a betegség lappangási idejének elteltét.

Változatlanul gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában is, három egymást követő napon döntötte meg az új betegek száma a korábbi rekordot, a legutóbbi napon már megközelítette a másfél ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által pénteken közzétett adatokból és az egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatójából.

Az elmúlt napban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma 1453 új esettel 78 261-re, az elhunytaké pedig 33 újabb halálos áldozattal 1852-re nőtt, miközben eddig 43 055-en gyógyultak meg, közülük előző nap 531-en. Jelenleg 33 354 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk csaknem kilencszázzal nőtt egy nap alatt. A mostani rekord növekmény előtt kedden 1271, szerdán 1318 új fertőzéses esetet jegyeztek fel Ukrajnában.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 253 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 355 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 643 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

Ezúttal a legtöbb új beteget, 186-ot a fővárosból, Kijevből jelentették, a második legtöbbet, 156-ot az ország déli részén lévő Odessza megyéből, az ország legfertőzöttebb régiójából, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből pedig 152-t. Utóbbi régióban haltak meg a legtöbben, 11 haláleset. Lviv megyében velük együtt a betegségben elhunytak száma 294-re nőtt, az azonosított fertőzötteké pedig már meghaladta a 10,5 ezret.

Az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben már több mint kilencezer beteget regisztráltak a járvány kitörése óta. Előző nap újabb haláleset nem történt, így az elhunytak száma 142. Kárpátalján az elmúlt nap alatt 76 új esettel 5615-re nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma, az elhunytaké négy újabb halálos áldozattal 216-ra emelkedett, míg eddig 2341-en győzték le a kórt.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter tájékoztatóján kiemelte, hogy megnőtt a súlyos és a halálos kimenetelű megbetegedések száma. Az elmúlt napban is a korábbi rekordszámot (293) megközelítő, 280 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani. Ezen felül a gyerekek közül is sok, 103 betegedett meg egy nap alatt, és eddig már csaknem 5500 kiskorú fertőződött meg. Az egészségügyi dolgozók körében újabb 97 kapta el a vírust, körükben már 9078-an betegedtek meg. Előző nap 35 719 tesztet végeztek el Ukrajnában, ebből 18 410 volt PCR-teszt és 17 309 antitestszűrés.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.