4p

Az előzetes adatok szerint 3870 milliárd forint, a GDP 8,1 százaléka volt a kormányzati szektor tavalyi hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 2882 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal romlott. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye - erősítette meg csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

A kormányzati szektor adóssága - az MNB adatai szerint - 2020 végén 38 408 milliárd forintot, a GDP 80,4 százalékát tette ki. Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure - EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak - tették hozzá a közleményben.

Az EDP-jelentés kitér az idei évre tervezett főbb adatokra, amelyek szerint az államháztartás idei hiánya 3860 milliárd forint, a GDP 7,5 százaléka lehet, amiből 186,3 milliárd forint az önkormányzatok deficitjéből ered, 434,8 milliárd forint pedig a társadalombiztosítási alapoknál jelenik meg. Az államháztartás konszolidált bruttó adósságát az év végére 41 153 milliárd forintra teszi a jelentés, ami 2745 milliárd forinttal több a tavaly év véginél és a tervezett GDP 80,15 százaléka az egy évvel korábbi 80,45 százalékkal szemben. A jelentés 51 348 milliárd forintra teszi az idei GDP nominális összegét, ami 7,5 százalékkal nagyobb a tavalyi 47 743 milliárd forintnál.

A KSH közleménye szerint a kormányzati szektor bevétele 20 775 milliárd forint, a kiadása 24 644 milliárd forint volt az elmúlt évben. A bevételek 38 milliárd forinttal, 0,2 százalékkal növekedtek, a kiadások 13,4 százalékkal nőttek az előző évhez képest. A jövedelemadó-bevételek 79 milliárd forinttal, 2,5 százalékkal emelkedtek. A termelési adók 184 milliárd forinttal, 2,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az áfabevétel emelkedése 190 milliárd forint, 4,2 százalék volt. Ezzel szemben a társadalombiztosítási hozzájárulások 203 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal, az egyéb bevételek 20 milliárd forinttal, 0,6 százalékkal csökkentek.

A kiadási oldalon a kifizetett munkavállalói jövedelem 194 milliárd forinttal, 4,0 százalékkal emelkedett, a pénzbeni társadalmi juttatásokat illetően 293 milliárd forint, 5,7 százalék volt a növekedés. A folyó termelőfelhasználás 66 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal, a kamatkiadások pedig 67 milliárd forinttal, 6,4 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 131 milliárd forinttal, 4,5 százalékkal emelkedett. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 2169 milliárd forinttal, 56,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, elsősorban a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott intézkedések következményeként.

A tavalyi negyedik negyedévben a kormányzati szektor hiánya 2276 milliárd forint, a GDP 18,1 százaléka volt. Az egyenleg 1515 milliárd forinttal, 11,9 százalékponttal romlott az egy évvel korábbihoz képest. A bevételek 14 milliárd forinttal, 0,2 százalékkal növekedtek, a kiadások 1529 milliárd forinttal, 23,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A jövedelemadó-bevételek 44 milliárd forinttal, 5,2 százalékkal emelkedtek a negyedik negyedévben. A termelési adók 169 milliárd forinttal, 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az áfabevétel emelkedése 152 milliárd forint, 12,2 százalék volt. A társadalombiztosítási hozzájárulások 46 milliárd forinttal, 3,2 százalékkal, az egyéb bevételek 153 milliárd forinttal, 13,2 százalékkal csökkentek.

A kiadási oldalon a kifizetett munkavállalói jövedelem 22 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal emelkedtek az előző év negyedik negyedévéhez viszonyítva. A pénzbeni társadalmi juttatásoknál 32 milliárd forint, 5,7 százalék volt a növekedés. A folyó termelőfelhasználás 66 milliárd forinttal, 2,4 százalékkal, a kamatkiadások pedig 12 milliárd forinttal, 4,3 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 132 milliárd forinttal, 13,3 százalékkal emelkedett. A kormányzati szektor egyéb kiadásai a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott intézkedések következményeként csaknem megduplázódtak az egy évvel korábbiakhoz képest, az 1243 milliárd forint emelkedés 97,2 százalékos növekedésnek felel meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!