3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Folytatódik a közmunka-program szűkítése. Idő előtt célba érhet a kormány.

A legelső kormányzati jelzések már 2016-ban megérkeztek arról, hogy a közfoglalkoztatás jelentős átalakítására készülnek Orbánék a létszám fokozatos és jelentős csökkentésén keresztül. Egy évvel ezelőtt a részletek is napvilágot láttak, így például az is, hogy a 2016 végi 197 ezres létszámot több lépcsőben 150 ezerre szeretnék mérsékelni. A Belügyminisztérium akkori álláspontja szerint 2020-ban csökkenhet majd erre a szintre a létszám.

Az adatok alapján azonban minden esély megvan arra és minden adott is ahhoz, hogy jóval korábban, már az idei évben kipipálja ezt a célt a kormányzat. Az idei költségvetési előirányzat a tavalyi 284 milliárd után 225 milliárd lett, ami már önmagában is megteremti a kisebb létszámú foglalkoztatás feltételét. Ennek eredményeként a közmunkás pozíciók száma is drasztikusan visszaesett idén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat első negyedévre vonatkozó adatai szerint. A közfoglalkoztatás szempontjából ez az év legérdekesebb időszaka.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Ugyanis ahogy magának a munkaerőpiacnak, úgy a közfoglalkoztatásnak is van egy éven belüli sajátos lefutása. Ez azt jelenti, hogy a programok beindulása általában február és április közötti időszakra esik, ezen belül is az igazi berobbanás márciusban esedékes: ekkor nyitják meg a legtöbb új lehetőséget. Ezért a korábbi években nem volt ritka, hogy akár 230 ezernél is több új (támogatott és nem támogatott) munkalehetőség nyílt meg egyetlen hónap alatt - persze több mint 90 százaléka ezeknek közmunkás állás volt.

Idén azonban 38,5 ezerrel kevesebb közmunkás pozíció nyílt meg, mint 2017 első három hónapjában. Akkor több mint 227 ezer állás várt betöltésre, idén alig több mint 189 ezer. Még ennél is jobban szimbolizálja a kormányzati törekvést a márciusi hónap, amely - mint írtuk - a programok tömeges beindításának ideje. Idén majdnem 76 ezerrel kevesebb lehetőség nyílt meg a leendő közmunkások előtt, mint tavaly. A 197 ezer után 121 ezer pozíció jött létre.

Hasonló folyamat zajlott tavaly év elején is, akkor közel 30 ezerrel vágták vissza az új pozíciókat, ez pedig elég volt ahhoz, hogy éves átlagban 38 ezerrel 164 ezerre essen a közmunkások létszáma. Ebből kiindulva tehát a mostani 38 ezres szűkítés mellett szinte kizárt a jelenlegi piaci körülmények mellett, hogy ne essen éves átlagban akár tízezrekkel 150 ezer alá a résztvevők száma. Az első két hónap statisztikája alapján egyébként 2017 azonos időszakához viszonyítva 42 ezres a differencia, idén átlag 145 ezren dolgoztak közmunkásként.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!