2p

Összeomlik a magyar egészségügy?
Mennyi pénz hiányzik a rendszerből?
Mitől lesznek rövidebb várólisták?
Csak a magánegészségügyre számíthatunk?
Online Klasszis Klub élőben Rékassy Balázzsal

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. szeptember 4. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Köszöni az utasok türelmét.

A MÁV-os kollégák legfrissebb tájékoztatása szerint a keleti országrész irányába, illetve Pécs és Bécs felé teljesen helyreállt a vasúti közlekedés. A teljes országra kiterjedő rendkívüli váltóvizsgálatok a nyugati irányba vezető pályaszakaszokon még tartanak, így azokon ma délre várható a menetrendszerű közlekedés visszaállása - írta Lázár János.

A miniszter hozzátette:

Köszönettel és elismeréssel tartozunk mindenekelőtt annak a több mint száz vasutas kollégának, akik feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán és a zavarok elhárításán.

Köszönjük az utasok türelmét, megértését és közreműködését is.

Köszönjük azoknak a médiatermékeknek a munkáját is, akik gyors és korrekt tájékoztatást adtak, ellentétben azokkal az orgánumokkal, akik néhány politikussal együtt a pánikkeltést és uszítást választották. Ez biztos nem segített sem az utasokon, sem a kialakult helyzeten, sem pedig a MÁV munkatársain.

Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen. Közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tarják az országot.

- írta Lázár János.

Azok a fejlesztések, amelyekre hivatkozik és amelyeket a szankciós infláció miatt át kellett ütemeznünk, eddig a hétvégéig semmiképpen sem valósultak volna meg. Még akkor sem, ha Vitézy Dávid főpolgármesterség előtti másik álma, a közlekedési minisztersége megvalósul. A MÁV pályái és szerelvényei nem Vitézy hiánya vagy az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek, hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!