2p

A kabinet állítólag már majdnem megalkudott Washingtonnal, amikor jött a tiltás.
 

Meglepte az amerikai vízummentességi rendszer szigorítása a magyar kormányt, hiszen az ügyben folynak a tárgyalások a felek között – tudta meg a Szabad Európa. Állítólag már körvonalazódott a kompromisszum, elvileg októberre akár meg is egyezhettek volna a felek, de most újra minden nyílttá vált.

Washington most bekeményített, az Orbán-kormányon a sor, hogy engedjen. Fotó: Depositphotos
Washington most bekeményített, az Orbán-kormányon a sor, hogy engedjen. Fotó: Depositphotos

Egy, az ügyre rálátó kormányzati forrás szerint már nyár elején felmerült, hogy Washingtonban esetleg lépnek, de most mégis meglepő, ami történt. Tény, hogy az amerikai kormány valóban biztonsági aggályokra hivatkozva, valóban teljes rálátást kért az egyszerűsített honosítási eljárással magyar útlevélhez jutók adatbázisára, és ezt valóban megtagadták Budapesten - írta a portál.

A lap szerint a lehetséges kompromisszum lényege az lenne (lett volna?), hogy bár Magyarország továbbra sem bocsátja egy az egyben az amerikai hatóságok rendelkezésére az adatbázist, bármilyen amerikai kérést azonnal teljesít.

Praktikusan ha Washingtonból bármely honosított magyar állampolgárral kapcsolatban megkeresés érkezik, a Belügyminisztérium azonnal minden információt rendelkezésre bocsájt az illetőről. Egyébként az amerikai közleményben is szerepel, hogy a helyzet nem végleges. Azt írják, „a módosítás azonnali hatályú, és mindaddig érvényben marad, amíg az alapjául szolgáló biztonsági aggályokat nem kezelik” - emlékeztetett a portál.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!