2p

A magyar fesztiválipar pedig áfacsökkentéssel, támogatással élne túl.

A kulturális veszteség mellett a fesztiválok elmaradása idén legalább 80 milliárd forint bevételkiesést okoz az államkasszának - nyilatkozta Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) elnöke a Világgazdaságnak.

A gazdasági napilap hétfői számában megjelent cikk ismerteti, hogy az idei nagy fesztiválok 80 százaléka már biztosan elmarad, miután a kormány fenntartja az 500 résztvevő feletti zenés, táncos rendezvényekre vonatkozó tilalmat. Ez nemcsak a zenei fesztiválokat érinti, hanem például a művészeti és a gasztrokulturális rendezvényeket is. A fesztiválipar 37 ezer embert közvetlenül, 370 ezret közvetetten foglalkoztat.

Megkérdőjelezhetetlen, hogy az emberélet a legfontosabb, és a döntéshozók rendelkeznek azokkal az információkkal, amelyekre alapozva meghosszabbították a korlátozásokat. Ezt természetesen el is fogadják a fesztiválok - emelte ki az elnök. Azt is hozzátette azonban, hogy gazdasági szempontból a korlátozások tragikusan hatnak a fesztiválokra, és közép-, valamint hosszú távon is nagyon súlyosan érintik a szektort.

Az MFSZ konzultált a 220 tagjával arról, milyen intézkedések adnának valós segítséget. Nagy segítség lenne a járulék-, bér- és rezsitámogatás, valamint a belépőjegyek 5 százalékos áfakulccsal való értékesítésének lehetősége - mondta a lapnak Márta István.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!