2p

Az energiaárak drasztikus emelkedése miatt, a költségcsökkentés érdekében a közvilágítás üzemben lévő 17 600 lámpatestje közül várhatóan több mint ezret kikapcsolnak a hónap végéig Nyíregyházán - tájékoztatta a város önkormányzata pénteken az MTI-t.

Azt írták, a közvilágítási rendszerben rejlő megtakarítási lehetőségekkel már korábban is foglalkozott a város közgyűlése, most a megvalósítási szakasz következik a biztonsági szempontok figyelembevételével.

A város közigazgatási területén a közvilágítással kapcsolatos feladatokat a NYÍRVV Nonprofit Kft. látja el.

"Az energiaköltségek csökkentésére a szakemberek a működő fényforrások egy részének leszerelés nélküli kikapcsolását látták megvalósíthatónak" - közölte az önkormányzat.

A közlemény szerint ez a közvilágítás megritkítását jelenti, a nem egymás melletti fényforrások kikapcsolásával.

A beépített teljesítménycsökkenés a nagykörutat, a Nyíregyházára bevezető főutakat és az egyéb jelentősebb utakat érinti. A lakóutcákban a lakosság biztonságérzete, az élet- és vagyonbiztonság, valamint a közlekedésbiztonság megőrzése miatt nem tervezik lámpák kikapcsolását, és változatlan marad a gyalogátkelőhelyek és lehetőség szerint a csomópontok megvilágítása is.

Hozzátették, a jelenlegi árakkal számolva a döntés nagyságrendileg 100 millió forintos megtakarítást eredményez. "Az intézkedés megvalósításának várható végső időpontja január 31." - áll a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!