3p

Megjelent az új előrejelzés.

Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet. A szervezet előrejelzése alapján a GDP 2025-ben 0,5 százalékkal, 2026-ban 1,9 százalékkal, 2027-ben pedig 2,2 százalékkal bővülhet. Az OECD szerint a növekedést elsősorban a háztartások élénk fogyasztása támogatja majd.

Figyelmeztettek, az infláció ugyanakkor ismét emelkedő pályára állhat. A szervezet arra számít, hogy a pénzromlás üteme 2026-ban 1,9 százalék, 2027-ben pedig 2,7 százalék lesz, amit főként a továbbra is erőteljes béremelkedés táplálhat.

Az OECD új értékelést adott a gazdasági helyzetről
Az OECD új értékelést adott a gazdasági helyzetről
Fotó: DepositPhotos.com

A kormány egyetért a jelentéssel

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium csütörtöki közleményében azt írta, országjelentése szerint az OECD osztja a kormányzati helyzetértékelést a megörökölt terhekről, enyhítésükre a hazai tervekkel, első intézkedésekkel egybevágó lépéseket javasol. A kormány prioritásai több ponton visszaköszönnek az elemzésben: így például az uniós források hazahozatalának jelentőségében, a kis- és középvállalkozások megerősítésének szándékában vagy az energiaellátás diverzifikálásának igényében is.

Mint írták, Magyarországról szóló, csütörtökön publikált jelentés elsősorban 2025 és 2026 fordulóját vizsgálja. A gazdaság állapotára vonatkozó megállapításai leginkább tehát a leköszönt kormány tevékenységének értékelésére alkalmasak. Az összkép lesújtó: az országjelentés kiemeli, hogy a gazdasági növekedés 2022-től lefékeződött, a vállalati beruházásokat az alacsony üzleti bizalom és gyenge kapacitáskihasználtság vetette vissza. Az infláció a legmagasabbak közé tartozott Európában a magas árromlás időszakában, 2022 és 2024 között – áll a közleményben.

Vannak kedvező jelek

Kedvező jeleket az elmúlt hónapok történéseiben észlel az OECD, a jelentés hangsúlyosan említi a kormányváltást követően megugrott fogyasztói bizalmat vagy a forint nagyarányú erősödését. A szervezet az uniós források felszabadításának is köszönhetően a beruházások fokozatos élénkülésére számít 2026-2027-ben. Növekedési kockázatként azonosítják be az exportkereslet alakulását és az energiaellátási kihívásokat – tették hozzá.

A közlemény idézi Kapitány István gazdasági és energetikai minisztert, aki hangsúlyozta: „az OECD szakmai elemzése értékes, független visszaigazolást ad az örökölt problémák drámai mélységéről. Az ajánlások nagy része összhangban van a kormány prioritásaival, egyes elemeit már meg is valósítottuk. A gazdasági tárca szakterületein könnyen találunk példákat az álláspontok egyezőségére. A tartós növekedés fontos eszközeként tartjuk számon a többi között a kkv-k nemzetközi beszállítói láncokba kapcsolását, a tudásalapú beruházások előnyben részesítését vagy a megújuló energiaforrások – különösen a jórészt kiaknázatlan szélenergia – hasznosításának felpörgetését.”

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG