4p

Több mint kétezer ember dolgozott márciusig a közmédia nézettségéért.

Közel 40 milliárd forintból működött 2026 első három hónapjában a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – derül ki a június 4-én publikált eredménybeszámolójából –, vagyis az április 12-i országgyűlési választásokig teljesen fideszes irányultságú közmédia. A közzététel dátuma azért fontos, mert másnap, június 5-én kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. A mérlegből megint kiderült: olyan sok pénz áramlott az MTVA üzemeltetésére, hogy azt már el sem tudták költeni.

A központi költségvetésből érkezett januártól márciusig 39,6 milliárd forint, amiből 23,4 milliárd elment az anyagjellegű kiadásokra, 7,7 milliárd pedig a bérekre. Ez apró megszorítást jelent, hiszen 2025 első három hónapjában 40 milliárd forint landolt a közmédiánál, amiből 20,3 milliárd ment anyagjellegű kiadásokra és 7 milliárd bérekre. Az is csak minimális különbséget jelent, hogy 2025-ben, márciusig 5,6 milliárd forint többlet maradt az MTVA mérlegében, idén márciusig pedig 3 milliárd forint szerepel az adózott eredmény soron.

Sokat kapták innen a fizetést
Sokat kapták innen a fizetést
Fotó: MTI

A közmédiát működtető MTVA idén elvileg 154,7 milliárd forintból gazdálkodhat majd, ezt persze az új, immár kétharmados Tisza-többségű parlament módosíthatja. Ez a szám azt mutatja, hogy az év egy napjára így is több mint 426 millió forint jutna a választásokig szinte minden csatornán és platformon, a műsorok közötti reklámokban is kormánypropagandát közvetítő közmédiának. Sajtóértesülések szerint hamarosan benyújtják az Országgyűlésnek a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Magyar Péter kormányfő a hétvégén jelentette be a közösségi oldalán, hogy a héten ez meg fog történni, de konkrét napot nem közölt.

Sokan nagyon jól éltek eddig a közmédiából: míg 2024 végén 2060 ember dolgozott a közmédiánál munkaviszonyban, addig 2025 végén már 2104-en kapták innen a fizetésüket, ennyien ügyködtek a közmédia nézettségéért. Összesen közel 30 milliárd forint ment a vezetők és a beosztottak bérére. Idén márciusig tovább nőtt az átlagos statisztikai állományi létszám: 2124-en örülhettek a közmédiás fizetésnek.

Folyamatos jogsértés

Ennek morális alapjához csak egy kis emlékeztető: az Orbán-kormány által meghirdetett nemzeti konzultációra vonatkozó társadalmi célú reklám miatt szankcionálta a közszolgálati médiaszolgáltatót a Médiatanács. A közszolgálati televízió csatornáin (M1, M2, M4 Sport, M5, Duna és Duna World) a Nemzeti konzultáció ábra megjelenítésével tavaly november 1. és december 7. között folyamatosan megsértették a társadalmi célú reklám közzétételére, illetve más médiatartalmaktól való megkülönböztetésének módjára vonatkozó törvényi előírásokat.

Ránézésre teljesen feleslegesen, de vannak kereskedelmi bevételei is az MTVA-nak: az értékesítésből márciusig 1,4 milliárd forint folyt be. Mivel a büdzséjük márciusig 3 milliárdos többletet mutat, reklámok nélkül is tudott volna működni a közmédia. Az állami média reklámfelületeit is a Mészáros Lőrinc-közeli Atmedia értékesítőházhoz tartozó Media Services Company Kft. (MSC) árulja. Az MSC 2020. január 1-jétől végzi a tartalomfejlesztéssel és értékesítéssel összefüggő tevékenységet, a közszolgálati műsorszolgáltató valamennyi médiacsatornáját érintően.

A pénzszórásnak vélhetően hamarosan vége. Az kedden derült ki, hogy Grósz Judit lesz az, aki miniszteri biztosként összefogja a közmédia körüli teendőket. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pedig bejelentette: a közmédia vezetésére a pénzügyi és működési auditot követően nyilvános pályázatot írnak ki, addig átmeneti vezetése lesz a szervezetnek.

A nyári nézettség azonban így is garantált, hiszen a közmédia élőben közvetíti a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság mind a 104 mérkőzését: az M4 Sport, a Duna World, az M4 Sport+ és az online felületek teljes körű közvetítésekkel, visszanézhető összefoglalókkal, stúdióműsorokkal és helyszíni beszámolókkal készülnek a torna történetének legnagyobb vb-jére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG