3p

Döntött a kormány a novemberi nyugdíj-kiegészítés mértékét illetően, ám annak módszere miatt sokaknak csak egy havi néhány ezer forint pluszt fog jelenteni. Másoknak meg több tízezreset.

Orbán Viktor Facebook-oldalán jelentette be, hogy meghozta a várva várt döntést a kormány a nyugdíjak novemberi korrekcióját illetően. A miniszterelnök konkrétumok nélkül közölte a döntést, a részletek ismertetését már Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterre hagyta, aki a Kormányinfón közölte:

mivel a nyugdíjas infláció várhatóan 18,5 százalék lesz, azért a korábbi 15 százalékos emelést még 3,1 százalékkal fogja megtoldani a kormány. Visszamenőleges hatálya miatt novemberben egyösszegben kapják meg az érintettek az emelést.

Augusztussal bezárólag a nyugdíjas infláció 23,3 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy az év végéig hátralévő 4 hónap alatt 4,8 százalékponttal kell mérséklődnie a fogyasztóiár-indexnek. Nem lehetetlen a feladat, de jól mutatja a nagyságát, hogy januártól augusztusig 4,1 százalékpontos csökkenés történt a nyugdíjasok kosara alapján számolt inflációnál.

No, de mennyi az annyi?

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint átlagos összegű ellátás esetén havi 6523 forintot jelent a 3,1 százalékos emelés - ez . Ebből kiindulva a kormány 210 416 forintos átlagnyugdíjjal számolt, ám a valóság az, hogy a nyugdíjasoknak majdnem fele még ennyit sem kap.

Az Economx még tavasszal a KSH adataira alapozva írta meg, hogy

  • 22 ezer nyugdíjas 40 ezernél is kevesebb nyugdíjat kap,
  • 100 ezren 80-100 ezer forint között kapnak,
  • 168 ezren 100-120 ezer forint közöttit,
  • 254 ezren 140-160 ezer forint között,
  • 251 ezren 160-180 ezer forint között,
  • 203 ezren pedig 180-200 ezer forint között.

Ami pedig a magasabb ellátásokat illeti:

  • 77 ezren 280-300 ezer forint közötti összeget kapnak havonta,
  • 132 ezren 300-350 ezer között,
  • 75 ezren 350-400 ezer között,
  • 24 ezren 400-450 ezer között,
  • 35 ezren pedig 500 ezer forintnál is többet.

Az alacsony nyugdíjban részesülők alig pár ezerrel kapnak többet majd. Fotó: Pixabay
Az alacsony nyugdíjban részesülők alig pár ezerrel kapnak többet majd. Fotó: Pixabay

Jól látható tehát, hogy majdnem egymillió érintett a havi 6523 forint pluszt sem fogja megkapni. Sőt, a legalacsonyabb - 40 ezres - ellátásban részesülők havi szinten 1240 forinttal kapnak több pénzt majd a postástól. Ez novemberben a visszamenőleges hatály miatt 13 640 forint pluszt jelent. De még a 100 ezer forintos nyugdíjban részesülők sem dőzsölhetnek, hiszen havi 3100 forint pluszt jelent a kormányzat korrekciója. 150 ezer forintnál pedig 4650 forintot.

A magasabb összegű nyugdíjban részesülőknél már szebben alakulnak a számok: 400 ezer forintnál 12 400 forint a havi többlet, ők egy összegben 136 400 forintot fognak kapni novemberben - annyit, mint másnak egyhavi ellátása.

Az igazán magas, milliós nyugdíjban részesülő érintettnek pedig 31 ezer forinttal nő a havi nyugdíja, ők novemberben 341 ezer forintot fognak a nyugdíj mellé pluszban kapni.

A nyugdíjemelés és -kiegészítés metódusának gyakran kritizált ponjta, hogy ezek nem sávosan történnek meg. Mindenkinek ugyanolyan mértékben változik az ellátása, ami a nagyobb összegű ellátások esetén jóval nagyobb pluszt eredményez, míg az alacsonyabb nyugdíjak esetén alig néhány ezer forintról beszélhetünk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!