3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Míg a megelőző héten előretört az RTL, most újra a TV2 felé fordult a kocka. Itt vannak a 19. hét nézettségi adatai.

Az RTL hétköznapi esti programjában továbbra is a ’Drága örökösök – A visszatérés’ foglalta az első helyet, igaz, most utoljára, hiszen a saját gyártású sorozat évadja véget ért. Utolsó hetében a széria átlagosan 475 ezer körüli átlagnézettséget tudott felmutatni, ez valamivel jobb, mint az egy héttel korábban elért átlageredmény, összességében azonban nagyjából megfelel a sorozattól megszokottnak. A kereskedelmi szempontból kiemelten fontos, 18-49 éves korcsoportban pedig a közönségarány átlagosan 13 százalék volt, ami a korábbi hetek eredményéhez képest elég halovány teljesítmény.

A csatorna műsorsávjának második felét elfoglaló, az amerikai ’The Apprentice’ után meghonosított, ’Az álommeló’ üzleti realityben Cápaként is megismert üzletember, Balogh Levente kereste az elnöki asszisztensét, akit pénteken meg is talált – a vetélkedő fináléjában kiderült, hogy a zsíros állás végül Keserű Balázsnak jutott. Az üzleti reality utolsó hetében

átlagosan 480 ezer nézőt tudott elérni, ami a legjobb eredménye eddig, a finálé 536 ezres nézettsége szintén kiugró a műsor történetében.

A 18-49 éves korcsoportban elért 16 százalékos átlagos közönségarány szintén stabil eredmény, így összességében azért elégedett lehet az RTL.

Újra beerősített a Szerencsekerék

A 18. héten látott kisebb bizonytalanság után magára talált a széria, és

715 ezres átlagnézettségével, valamint 734 ezres nézőszámú csütörtöki adásával könnyedén a hét legnézettebb műsora lett, csak saját magával versenyezve a dobogón.

A Szerencsekerék hagyományosan jól teljesít a kereskedelmi szempontból kiemelten fontos korcsoportban is, erre a 19. héten sem lehetett panasz, ugyanis a 19 százalékos átlagos közönségarány mellett a hétfői adás 21,1 százalákos közönségarányával, és a szegmensben elért 210 ezer nézőjével simán megnyerte a kategóriát.

A csatorna programjának második felében visszatért a ’Párharc’, a sztárpáros vetélkedő első hetét egy emlékezetesnek nehezen mondható 415 ezres átlagos nézőszámmal indította, míg a fiatalabbak körében átlagosan 14,8 százalék körüli közönségarányt ért el.

Itt éppen Kamarás Iván volt a Szerencsekerék 4. évadjának vendége. Fotó: TV2
Itt éppen Kamarás Iván volt a Szerencsekerék 4. évadjának vendége. Fotó: TV2

Így alakult a hétvége

Szombaton maradt a szokásos felállás, hiszen az RTL jó érzékkel a hétvége első napjára mozgatott saját gyártású sorozata, az ’A mi kis falunk’ 66 ezres nézőszámával nagyon simán megelőzte a rivális csatornán párhuzamosan futtatott ’Taxi 4.’ által elért 283 ezres közönségszámot.

Vasárna,p miután továbbra sincs egyik csatornán sem tehetségkutató, vagy olyan vetélkedő, amit hétvégén is futtatnának, ismételten a kereskedelmi adók filmkínálata csapott össze. A győztesnek összességében az RTL-en adott ’Cobra 11’ bizonyult 364 ezer nézőjével, ám a TV2 által felvonultatott saját sorozat, a ’Pepe’ 346 ezres közönségével, valamint az ’Életrevalók’ francia film 338 ezer nézőjével nem maradt le sokkal.

Viszonylag csendes volt a 19. hét

A 19. hét leginkább az átmenet hete volt, hiszen az RTL két hosszabb műsora is befejeződött a héten – a csatorna most a műsorsáv elejére érkező ’Tippelj, és vidd el!’-től várhat majd sokat. Ezzel együtt összességében a 18-49-es évesek körében mért, átlagos napi közönségarányok harcában a TV2 kerekedett felül, miután 15,4 százalékos átlagot ért el az RTL 13,6 százalékával szemben. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!