1p

Ötvenkétezer fő befogadására lesz alkalmas.

Szerbiának már nagy szüksége volt egy nagyobb stadionra Belgrádban, ezért elkezdték a projektet a külvárostól 15 kilométerre lévő területen. A mintegy 515 millió eurós (202 milliárd forint) értékű beruházásban a sok szerb vállalat mellett két magyar cég (Utiber Kft., Viköti Kft.) is részt vesz - számolt be az ekapija.com szerb portál.

Az új nemzeti stadion látványterve Belgrádban
Az új nemzeti stadion látványterve Belgrádban
Fotó: szerb pénzügyminisztérium

A lap szerint kicsit több mint 52 ezer főt tud majd befogadni a létesítmény. Kialakítanak egy 3000 helyes autóparkolót is. A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint három szintet építenek, a középső lesz a VIP-páholyoké és a különféle várótermeké. Ezek használati jogát a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően cégek fogják megvásárolni - írja a szerb portálon. Azt nem közölték az első leírásban, hogy mikor szeretnék átadni a stadiont.

A mélyépítésre szakosodott magyar cégek mintegy 14 millió eurós (5,5 milliárd forint) megbízást nyertek el - tette hozzá a magyarepitok.hu. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!