2p

A lap szerint az új főpolgármester hiába ígéri, hogy elgáncsol minden új építkezést a Liget Budapest projektben, csak ezzel az eggyel teheti meg, mert ez fővárosi intézmény.

Karácsony Gergely főpolgármesterként egyedül az állatkert fejlesztését, a Liget Budapest projekt részeként megvalósuló, Közép-Európában egyedülálló biodóm építkezését tudná leállítani, illetve hátráltatni, mert az fővárosi intézmény - tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában azt írta, hogy az ellenzék vasárnap megválasztott főpolgármestere szerdán korábbi ígéretén - miszerint leállítja a Liget Budapest projektet - finomítva bejelentette: az újonnan összeülő Fővárosi Közgyűlés egyik első döntése az lesz, hogy a Városligetben nem kaphat új épület építési engedélyt. Hozzátette: még tájékozatlan a kiadott, jogerős engedélyek ügyében, és akkor intézkedik, ha van arra jogszerű lehetőség.

Az épülő biodóm 2019. februárjában. (Fotó: MTI)
Az épülő biodóm 2019. februárjában. (Fotó: MTI)

"A Liget Budapest projekt valamennyi, jelenleg is zajló, illetve a közeljövőben elinduló projekteleme kapcsán végrehajtható építési engedéllyel rendelkezik" - közölte a lap kérdésére a projekt megvalósításért felelős Városliget Zrt.

Minden folyamatban lévő vagy indulás előtt álló építkezés - Néprajzi Múzeum, Magyar Zene Háza, Nemzeti Galéria és a Magyar Innováció Háza - egytől egyig jogerős, sőt a fellebbezések miatt bírósági döntéssel is megerősített építési engedéllyel rendelkezik. Hatályos, jogerős építési engedélyt jogszerűen sem a főpolgármester, sem a Fővárosi Közgyűlés és a kerületek sem vonhatnak vissza - olvasható a lapban.

A Városliget Zrt. arra is felhívta a figyelmet, hogy feladatát törvényi felhatalmazás alapján, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően végzi, beruházásait végrehajtható engedélyek birtokában hajtja végre.

"A tisztán állami forrásból megvalósuló kulturális és rekreációs fejlesztések tekintetében a fővárosnak mostanra nincs joghatósága" - tette hozzá. "Nincs tudomásunk arról, hogy Magyarország kormánya vagy a Városliget Zrt. tulajdonosi joggyakorlója, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a Liget Budapest projekt vonatkozásában változtatást kezdeményezett volna."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!