TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

A kormánylap szerint várhatóan nem állapodnak meg a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is 8 százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum.

Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében - értesült csütörtöki cikke szerint a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a kormány év végéig csak abban az esetben hívja össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését, amennyiben a képviseletek ezt maguk kezdeményezik, mert álláspontja szerint a szociális partnereknek kell egyezségre jutniuk.

fotó: MTI fotó: MTI

A 2020-as minimálbérek pontos összegét várhatóan a december utolsó napján megjelenő Magyar Közlönyben hirdetik ki. A lap számításai szerint a minimálbér bruttó 161 ezer forintra, míg a középfokú végzettséghez kötött, a kötelező legkisebb keresetűek érdemi többségét adó bérminimum bruttó 210,6 ezer forintra nőhet.

Hiába teljesített a vártnál jobban a magyar gazdaság, a munkáltatói érdekképviseletek nem kívánnak eltérni a korábbi megállapodástól. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek megerősítette, nem kívánnak új alkut kötni a szakszervezetekkel, mert a szakértői előrejelzések világgazdasági szinten a növekedés visszaesésével számolnak, és ennek hatására a magyar gazdaság növekedése jövőre négy százalék körüli szintre mérséklődhet az idei évre várható 4,8-5 százalékról.

"Továbbra is folyik a verseny a képzett munkaerőért, emiatt pedig a piacképes cégek jóval nagyobb mértékben emeltek eddig is a fizetéseken. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozásoknak a kötelező nyolcszázalékos emelés még nem jelent komoly kockázatot" - emelte ki Perlusz László. Úgy látja, hogy a tavalyi megállapodás megváltoztatása a közszféra kiadásait növelné meg elsősorban, és így az további karcsúsításra szorulna. A főtitkár hozzátette: a cégek szakemberigénye nem mérséklődik, ezért a képzett dolgozók megtartása a minimálbérektől függetlenül nagy béremeléseket generál.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy idén a minimálbérek emelkedése jelentősen elmaradt a versenyszféra bruttó 12 százalék körüli átlagos bérnövekedésétől, ráadásul a főbb gazdasági mutatók is jobbak a vártnál, ezért a szakszervezeti oldal elfogadhatatlannak tartaná a két számjegyű felzárkóztatásnál kisebb mértéket. Kiemelte: a vállalati szféra adatait figyelembe véve a konföderáció a bérajánlás 12-15 százalékra emelésére is javaslatot tesz.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.