2p

A kormányfő szerint a cél, hogy továbbra is legyen Forma-1 Magyarországon.

Mogyoródon tárgyalt Magyar Péter kormányfő Stefano Domenicalival, Forma-1 elnök-vezérigazgatójával, a tárgyalás után pedig azt mondta, hogy a cél, hogy továbbra is legyen Forma-1 Magyarországon – írta az MTI . Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a 41. Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroringen, a megbeszélés után úgy nyilatkozott: különleges dolog, hogy mindenki megelégedésére 40 éve folyamatosan működik a Hungaroring.

„Még 2032-ig van élő szerződésünk a Liberty Mediával, de volt lehetőségem tárgyalni Domenicali úrral. Mindenki elégedett, mert rekordszámú néző látogatott ki ezen a hétvégén, ma telt ház van, nagyon régóta nem lehetett jegyet kapni. Arról beszélgettünk, mivel lehetne ezt még tovább fejleszteni, mert az F1 és a Liberty is azon dolgozik, hogy ezeket a három-négynapos eseményeket még inkább kitolják, még hosszabbá tegyék, hogy az országok minél jobban ki tudják használni a sorozat lehetőségeit mind gazdasági, mind turisztikai szempontból” – fogalmazott a miniszterelnök.

Magyar Péter hangsúlyozta, a paddockban álló ideiglenes épületekben cégvezetők komoly befektetési tárgyalásokat folytatnak, amiket ugyancsak ki kell használni.

„Új kormány van, de a Hungaroring támogatása semmit sem változik. Az eddigi számokat át kell nézni, mert az előző kormány a szerződés szerint 90 milliárd forintot költött az épületek megújítására, újak építésére. Meg kell nézni, ez hogyan hasznosult, mert bár ránézésre jól, az ördög a részletekben rejlik, illetve azt is meg kell vizsgálni, a költségek mire mennek el, hogyan lehet még jobban sáfárkodni a közpénzekkel” – mondta a kormányfő.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG