3p

Lapunkhoz eljuttatott közleményükben azt írják, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakértői által aláírt együttműködési elveket tartalmazó dokumentumot a Fővárosi Önkormányzat sajnálatos módon politikai célokra használja.

A Fővárosi Önkormányzat és a BKIK szakértői 2020. november 23-án és 24-én szakértői egyeztetést tartottak, a BKIK által javasolt 25 milliárdos Válságkezelő Alap megvalósításáról. Az egyeztetésen lefektették az együttműködés alapelveit, de a két szakértő által – és nem a két fél képviselői által – aláírt együttműködési elveket tartalmazó dokumentum néhány, de lényeges pontban eltér a BKIK vezetése által jóváhagyott szövegtervezettől, és olyan módosításokat tartalmaz, amelyekkel a dokumentum értelmezése az eredeti szándékkal ellentétessé vált - írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a BKIK.

Nagy Elek, a BKIK elnöke. Fotó: MTI
Nagy Elek, a BKIK elnöke. Fotó: MTI

Nagy Elek, a BKIK elnöke, a sajtóból értesülve a fejleményekről, azonnal levelet írt az ügyben Karácsony Gergely főpolgármesternek, a BKIK ugyanis nem kíván politikai eszköz lenni. A szakértői egyeztetés, illetve annak eredménye nem arra hivatottak, hogy a BKIK-t, a Fővárosi Önkormányzat politikai álláspontja mellett kiállóként tüntessék fel. Konkrét megállapodás akkor fog születni, ha azt a főpolgármester és a BKIK elnöke írják alá. 

A BKIK nem kíván nyilatkozni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének iparűzési adó (ipa) felfüggesztésére vagy megszüntetésére vonatkozó javaslatával kapcsolatban, és különösen nem kívánja azt minősíteni, mivel nem ismeri az arra vonatkozó koncepciót és számításokat - szögezi le a budapesti iparkamara közleménye. Hozzátéve, hogy

a BKIK saját álláspontot képvisel az ipa ügyben, mégpedig azt, hogy annak elengedése csak a válság által súlyosan érintett mikro-, kis- és középvállalkozások esetében célszerű, de maximum a mikro- és kisvállalkozások, valamint a válság által súlyosan érintett középvállalkozások esetében.

A főváros által kivetni kívánt ipa+ esetében a BKIK álláspontja szerint alapvetően nem adóemeléssel kell a válságot kezelni, az esetlegesen befolyó forrásokat pedig nem béremelésre kell fordítani, de a BKIK szeretné megismerni a kivetendő adó részleteit, és egyeztetéseket folytatni arról.

A BKIK ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a 25 milliárdos Válságkezelő Alapot a fővárosi önkormányzat minél hamarabb létrehozza, akár a BKIK által javasolt többlépcsős formában, amelynek keretében azonnali 2,5 milliárd forint támogatást kaphatnak a bajba jutott vállalkozások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!