4p

A KSH összesítése szerint ugyan a most szeptemberi születési és halálozási adatok jobbak, mint a tavaly szeptemberben rögzítettek, de az év első kilenc hónapjában 66 százalékkal nőtt a természetes fogyás.

A tájékoztatóból kiderül, hogy 2021 szeptemberében 8600 gyermek született, ami 1 százalékkal, 86 újszülöttel több, mint tavaly szeptemberben. 10 024-en vesztették életüket, ami 2 százalékkal, 209-cel kevesebb az egy évvel korábbinál. Ennek nyomán a természetes fogyás a 2020. szeptemberi 1719-cel szemben 1424 volt, ez pedig 17 százalékos mérséklődést jelent.

Szeptemberben 7912 pár kötött házasságot, ami 11 százalékkal, 971-gyel kevesebb a 2020. szeptemberinél. Idén januártól szeptember végéig 69 371 gyermek jött világra, ez 0,4 százalékkal, 296 újszülöttel kevesebb a 2020. január-szeptemberinél. Ezen belül januárban 9,4 százalékkal, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebb, míg februárban 1,4 százalékkal, márciusban 10, augusztus-szeptemberben 1,6 százalékkal több volt az élveszületések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,58 volt a 2020. január-szeptemberre számított 1,57-hoz képest.

Az év első 9 hónapjában 111 041-en haltak meg, 17 százalékkal, 16 287-tel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,5 százalékkal, március-áprilisban 51, május-júliusban 9 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben pedig 2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

Idén szeptember végéig az előző év azonos időszakához viszonyítva nagymértékben emelkedett a halálozások száma, a születéseké viszont kismértékben csökkent. Ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január-szeptemberi 25 087-tel szemben 41 670 volt, ami 66 százalékos emelkedést jelentett.

Az év első kilenc hónapjában 58 530 pár kötött házasságot, ez 9,2 százalékkal, 4916-tal haladta meg az egy évvel korábbit. Január-februárban 7, augusztusban 11 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2 százalékkal, április-júliusban 33 százalékkal több házasságot regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra az év első kilenc hónapjában 9,5 élveszületés és 15,3 halálozás jutott. Az élveszületés csaknem azonos, a halálozás 2,3 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január-szeptemberinél, ennek következtében a természetes fogyás 2,3 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre emelkedett. 2021. január-szeptemberben ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

A házasságkötési arányszám 8,1 ezrelék volt, ez 0,7 ezrelékpontos növekedés 2020 azonos időszakához viszonyítva. Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve - 2020. október és 2021. szeptember között - a születések száma 0,6 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 24, a házasságkötéseké 9,7 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál - írta gyorstájékoztatójában a KSH.

Közölték azt is, hogy idén januártól szeptemberig a születések száma Budapesten 6,4 százalékkal, Dél-Dunántúlon 1,3 százalékkal, a pesti régióban 0,7 százalékkal csökkent, míg a többi régióban emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű növekedés Közép-Dunántúlon (4,8 százalék), a legkisebb Nyugat-Dunántúlon (0,1 százalék) volt. A halálozások száma az összes régióban nőtt: a legnagyobb mértékben, 22 százalékkal Dél-Dunántúlon, a legkevésbé, 14 százalékkal Budapesten.

A természetes fogyás az összes régióban nőtt: leginkább a pesti régióban 202 százalékkal és Észak-Alföldön 113 százalékkal, a legkisebb mértékben Dél-Alföldön 41 százalékkal és Közép-Dunántúlon 45 százalékkal. A házasságkötések száma az összes régióban emelkedett: a legjelentősebben, 14 százalékkal Észak-Magyarországon, a legkevésbé, 1,5 százalékkal Budapesten - áll a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!