4p

Bár ünnepnapra esik, az új hónap kezdete ezúttal is jelentős változásokat hozott. Összeszedtük, mik ezek.

Kivezetik a kamatsapkát

2024. április 1-jétől kivezetik a betéti kamatsapkát – mindezt egy közleményben jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az intézkedést 2022 novemberében élesítették eredetileg, és ennek alapján egyes intézményi befektetők, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok és a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek, majd később a vállalkozások sem kaphattak a kereskedelmi bankoknál elhelyezett - látra szóló és legfeljebb egyéves futamidejű - betétjeik után a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukciós átlaghozamának mértékénél magasabb kamatot.

A kkv-kamatstopot is kivezetik

Szintén április elsejével búcsúzhattunk el a kkv-kamatstoptól, a kormányzati ígéret szerint azonban egyik érintett vállalkozás törlesztőrészlete sem fog emelkedni. A kormány 2022 novemberében terjesztette ki a kamatstopot a kisebb cégekre válaszul arra, hogy rendkívüli mértékben emelkedett meg a jegybanki alapkamat és ezzel együtt a vállalati hitelkamatok mértéke is.

Az intézkedés bevezetésekor a vállalati hitelek szempontjából meghatározó 3 hónapos BUBOR 16,5 százalék feletti szinten volt, míg a kormány intézkedése ugyanezen lejáratú referenciakamatot 7,77 százalékos (3 havi BUBOR) szinten rögzítette.

Fontos változásokat hoz az új hónap
Fontos változásokat hoz az új hónap
Fotó: Depositphotos

Díjemelések bankoknál

Három olyan pénzintézet is találtunk, amelynek ügyfelei a hónap kezdetével áremelésre készülhettek: a K&H Bank, a Fundamenta és Raiffeisen Bank is a tavalyi, 17,6 százalékos átlagos infláció mértékével emeli számlacsomagjai díját és a bankkártyákhoz kapcsolódó díjakat.

Kötelező a fizetési kérelem fogadása

Az azonnali fizetési rendszeren belül április 1-től minden bank számára kötelező a bankszámlát vezető ügyfeleiknek érkező fizetési kérelmek fogadása – emlékeztetett a Bank360. A magánszemélyek számára a fizetési kérelmek elfogadásával történő átutalásra nem kell tranzakciós illetéket fizetni. A fizetési kérelmek küldésének biztosítása nem lesz kötelező. Ilyen kérelmet indíthatnak magánszemélyek, cégek, ha a bankjuknál ez a szolgáltatás elérhető, de a közműcégek, hatóságok is bevezethetik ezt, amivel akár kiválthatóvá válhatnak a sárga csekkek.

A fizetési kérelmet alapesetben 60 napig lehet kiegyenlíteni, de az, aki ilyet kapott, dönthet úgy is, hogy nem fizeti ki, vagy más összeget fizet, mint ami a kérelemben szerepel. Például nem kell elfogadni a villanyszámláról érkező kérelmet, ha az ügyfél más módon, bankkártyával, csoportos beszedéssel vagy sárga csekken fizeti a számlát.

Célegyenesbe fordult a gépjárműadó befizetése

Cikkünk megjelenésétől számítva pontosan két hete maradt a gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak arra, hogy a több mint ötmillió jármű után befizessék az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a határozatokat március elején elektronikusan küldte meg mindenkinek, akinek van valamilyen elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat. A végső határidő április 15.

Érkezik a török gáz

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter harangozta be azt, hogy április elsejével megindult a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra. A szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik, ezzel Magyarország az első olyan, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova Törökország földgázt exportál.

Béremelés a Mercedesnél

A kecskeméti Mercedes dolgozóinak egy újabb okból is emlékezetes lehet április 1., hiszen a helyi Mercedes-Benz gyár vezetősége a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások után egyoldalú, 8 százalékos béremelésről döntött. A gyárban több mint 4500 ember dolgozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!