4p

A közgazdász, közlekedési és városmobilitási szakértő, az októberben megalakult új Fővárosi Közgyűlés tagja 16 óra 30 perckor lesz élő adásunk vendége. A frakcióvezetővel szokás szerint élőben zajló stúdióbeszélgetésre ingyenesen lehet regisztrálni, majd azt online követni és kérdéseket feltenni.

A ma 16:30-kor kezdődő rendezvényünket a Klasszis Média Lapcsoport Klasszis nevű YouTube-csatornáján és Facebook-oldalunkon követhetik élőben. A konkrét linket az eseményre előzetesen regisztráltaknak küldjük meg. Hogy ne maradjon le:

Regisztráljon most! >>

Alighanem örökre emlékezetesek maradnak a 2024. júniusi választások. Nem csak azért, mert a kormány mesterve alapján egy napon kellett szavazni európai parlamenti, valamint önkormányzati képviselőkre. Hanem azért is, mert Budapesten kétszer is újra kellett számolni a főpolgármesterre leadott voksokat. Amelynek vége az lett, hogy Karácsony Gergely, ha Vitézy Dáviddal szemben minimális előnnyel is, de további öt évre kapott megbízatást.

Nem lehet azonban felhőtlen az öröme Karácsonynak, hiszen a szavazás eredmenyeként hihetetlenül kiegyenlítettek lettek az erőviszonyok. Olyanok, amilyenekre a rendszerváltás óta nem volt példa. A 33 fős Fővárosi Közgyűlésben kiemelkedik a Fidesz-KDNP és a Novák Katalin köztársasági elnöki bukásához vezető pedofilbotrány nyomán a közéletbe üstökösszerűen berobbant Magyar Péter által elnökölt Tisza Párt, amelyeknek ugyanannyi, tíz-tíz képviselője van. Utánuk viszonylag nagy űr, a többi frakció befolyása azonban szintén hajszálra azonos: a Demokratikus Koalícióból (DK), a Magyar Kétfarkú Kutya Pártból, a Podmaniczky Mozgalomból és a Párbeszéd-Zöldekből is hárman-hárman ülnek a közgyűlésben (egy főt deleagál az MSZP).

Szinte borítékolható tehát, hogy nem lesz unalmas a következő ötéves ciklus. De már a nyár sem volt uborkaszezon e tekintetben. Mentek a találgatások, üzengetések. Például arról, vajon Magyar Péter beül-e a Fővárosi Közgyűlésbe vagy inkább az Európai Parlamentet választja (végül utóbbi mellett döntött). De az is állandó beszédtémát adott, vajon a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, Vitézy Dávid valójában a Fidesz embere-e – ezt az összeesküvés-elméletet az táplálta, hogy a választások előtt alig két nappal a kormánypárti jelölt, Szentkirályi Alexandra visszalépett a javára. A jelek szerint még az sem oszlatta el teljesen a kétségeket, hogy Szentkirályi nemcsak Karácsonyt, hanem Vitézyt is savazza, azt állítva egyebek mellett, hogy elárulta a fideszes szavazókat.

Vitézy Dávidtól ma 16 óra 30-tól lehet kérdezni a Klasszis Klub Live-ban
Vitézy Dávidtól ma 16 óra 30-tól lehet kérdezni a Klasszis Klub Live-ban
Fotó: Facebook

De hogyan tovább? Sikerül-e például a kormánnyal az előző ciklusban végig fagyos viszonyt „felmelegíteni”? S ha nem, képes lesz-e további öt évig működőképes maradni Budapest? Mik lehetnek a kitörési pontok? 

Miközben Vitézy Dávidnak még az országos politika felől érkező támadásokkal is meg kell küzden. Most éppen azzal, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter azt mondta, a volt főpolgármester-jelölt 2023-ban felajánlkozott a Fidesznek. 

Lesz tehát mit átbeszélni Vitézy Dáviddal a következő Klasszis Klub Live-ban. A szokás szerint ezúttal is egyórásra tervezett beszélgetés során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük. Az adás alatt chaten, valamint előzetesen, a [email protected] címre is elküldhetik kérdéseiket.

A ma 16:30-kor kezdődő rendezvényünket a Klasszis Média Lapcsoport Klasszis nevű YouTube-csatornáján és Facebook-oldalunkon követhetik élőben. A konkrét linket az eseményre előzetesen regisztráltaknak küldjük meg. Hogy ne maradjon le:

Regisztráljon most! >>

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!